A 2003-as erdélyi kirándulás beszámolója

Pénz, Érdek, Kapzsiság (Erdély 2003)

Idén is, mint eddig már számtalan évben, október első hétvégéjén a szakkollégium néhány vállalkozó kedvű tagja Erdélybe utazott. Ezen erdélyi kirándulások elsődleges célja az idők során sokat változott, de minden évben megemlékeztünk az 1848/49-es szabadságharc áldozatairól, koszorúztunk az aradi vesztőhelyen, és próbáltuk megismerni Erdély egy-egy szép régióját. A Bakáts tér még javában aludt, mikor péntek hajnalban elindultunk. Az utazás hosszú perceit mindenki pihenésre próbálta kihasználni, amit nyugodtan tehettünk, hiszen a-néha oly nagy stresszel járó-határátkelés most nem okozott nagyobb megterhelést idegrendszerünknek.

A két ország benzin-árképzése alapján kialakult arbitrázslehetőség kihasználása után keresztülutaztunk Nagyváradon, amelynek nevezetességeivel Szabó Zsolt ismertetett meg minket. Ezután ismét a busz monoton zúgása következett, melyet csak néha tarkított egy-egy középtengely-törés közeli reccsenés - köszönhetően a román utakon oly' nagy számban található kátyúknak.

Pénteken kora délután találkoztunk Laci bácsival, a későbbi idegenvezetőnkkel. Tőle megtudtuk a - azóta szállóigévé vált - tutit. Mert mi is irányítja tulajdonképpen a mai világot? Mi befolyásolja a mai emberek többségének cselekedeteit, gondolatait? Három dolog: a pénz, az érdek és a kapzsiság (PÉK). Mint hallhattuk már a modern párkapcsolat sem egymás kölcsönös tiszteletén, szeretetén alapszik, hanem a "pillanatnyi örömök maximalizálásán". Ezen mondatok után megkértük, csatlakozzon hozzánk, és a környék nevezetességeinek ismertetése mellett, vigyázza gondolatainkat, nehogy mi is áldozatul essünk a mai világ bűnös vezérelveinek.

Válaszúton keresztül érkeztünk meg Bonchidára, majd ama nevezetes hídon (mely alatt, legalábbis a népdal szerint, a leány oly' keservesen szokott nyögni, ám korántsem a "pillanatnyi örömök maximalizálása" miatt) áthaladva a - valamikor szebb napokat is megélt - Bánffy-kastélyt, az "erdélyi Versailles"-t csodálhattuk meg. A bonchidai reformátusok gótikus templomában meghallgathattuk a tiszteletes úr előadását az ottani magyarok - mondhatni szinte kilátástalan - helyzetéről.

Még fülünkbe csengett a bonchidai gyerekek által oly gyakran (és egyre hangosabban) ismételt "Money!" szó, mikor megérkeztünk Székre. Szék - vagy ahogy az itteniek ejtik: Szík - közel 3000 magyar lakosú, festői környezetben lévő község hosszú időkön át jelentős bányaváros volt. Földrajzilag elzárt, a nagy útvonalak és a vasút is elkerüli. Talán ennek is köszönhető, hogy hagyományait mind a mai napig megőrizte. Ízletes vacsoránkat a falu elején álló vendégfogadóban fogyaszthattuk el. Az erdélyi szilvapálinkának (is) megvan az a tulajdonsága, hogy elfogyasztásával nem csak bátorságot nyer az ember, hanem hirtelen a népdalok szövegei is megvilágosodnak előtte. Kedves francia útitársnőink - még nem ismerve e tüzes nedűt - nem átallottak az átlagosnál többet fogyasztani belőle, így nem csak énekelték a magyar népdalokat, hanem táncra is perdültek - szintén már elég bátorságot gyűjtött magyar fiatalokkal.

De nem tarthatott sokáig a mulatság, hiszen széki szállásadóink már zárták volna házuk kapuit, így - bár fájó szívvel -, de indulnunk kellett szálláshelyeink elfoglalására. Kedves, tisztelt Laci bácsink megint a könnyebb oldalán fogta meg a dolgot, így az előzetesen megbeszéltekkel ellentétben teljes mértékben a szervezőkre hagyta a Széken, éjjel való tájékozódás, kapcsolatfelvétel feladatát.

A faluvezető (értsd: polgármester) segítségével végül sikerült megtalálni szálláshelyeinket. Aztán, ahogy az már lenni szokott, a jó szakkollégisták nem bírták hogy 4-6 fős csoportokban, egymástól elszakítva töltsék egész estéjüket, így a kemény mag egy belső hangot követve a falu főterén lévő kocsmába indult. A házinénik azt gondolták, hogy a kedves fiatalok levegőzni mennek és hamarosan visszatérnek, így felajánlották, hogy visszaérkezésükig "felülnek". (Itt nem az ismert tornagyakorlat hajnali egyig történő ismételgetésére, hanem a várakozás szó szinonimájára gondoljunk.) Erről persze lebeszéltük őket, hiszen nagy tapasztalatok alapján az volt a megérzésünk, hogy az "éjjeli táj szépségeinek csodálatát" pirkadat előtt aligha tudjuk abbahagyni. Így is történt!

Kora hajnalban még egy kocsmai verekedést csírájában sikerült átfordítanunk politikai vitába, hogy aztán nyugodtan hajtsuk fejünket a tiszta szobákban álló vendégágyak párnáira.

Szombat reggel az ébredés egyszerre csodálatos és borzalmas pillanatait átélve, az előző estéről már jól ismert vendégfogadóban reggelizhettünk, majd megcsodálhattuk Szék nevezetességeit, meghallgathattuk Szék és a környékbeli magyarok történetét a Tiszteletes Úr előadásában. Mivel az eső lába már a nyakunkba lógott, továbbutaztunk Ördöngösfüzesre, ahol a falu melletti domb megmászása közben már nemcsak az eső lábát, hanem az esőt is a nyakunkban érezhettük.

Míg helyi vezetőnk és az érdeklődő közönség a helytörténeti ill. állattani-múzeumot csodálták, egy-két szakkollégista tanúja lehetett egy szinte véresen komoly focimeccsnek, ami az iskola udvarában zajlott két gyerekcsapat között. Magyarok a románok ellen, természetesen!

Az ördöngösfüzesiek nagyon jól főznek, és ezt nem is rejtik véka alá a látogatók előtt. Miután mindenki elfogyasztotta a számára kimért egy deci pálinkát (mert ugye jobb helyeken a felest nem, csak a decis poharakat ismerik) nekiláttunk az ebédnek. Nagyon finom tejfölös káposztát fogyaszthattunk, amelynek megemésztése később kisebb-nagyobb gondokat okozott. Az ebéd után a helyiek nagy kedvvel tanították lelkes kis csapatunkat füzesi nótákra. Ezen idő alatt lehetett kedves, tisztelt Pista bácsitól pálinkát vásárolni, hogy az otthoniak is megízlelhessék ezt a kiváló ízű, tüzes italt.

Pusztakamarásra érkezve meglátogattuk Sütő András szülőházát és a helybéli Tiszteltes Úr mesélt nekünk a templom és az ottani magyarság történetéről, mai helyzetéről.

Már besötétedett mikor Kolozsvárra értünk, ahol a szállás elfoglalása után vacsorázhattunk, majd mindenki belevetette magát az éjszakai életbe. Volt aki egy hangulatos kávéházban töltötte az estét, volt aki táncolni ment a Stone nevű diszkóba, de olyanok is akadtak, akik egész estéjüket a Zokogó Majom nevű kedves sörözőben beszélgették át.

Vasárnap reggel korán indultunk, hiszen nagy út állt előttünk: Kolozsvárról Nagyváradon át Aradig utaztunk. Aradon a Minorita templom mögött lévő szoborcsoportnál tartott megemlékezés keretein belül - eltérően a korábbi évek gyakorlatától - szakkollégisták előadásában részleteket hallhattunk a vértanúk utolsó, szeretteiknek írott leveleiből. A vesztőhelyen felelevenítettük a kivégzés perceit, majd a himnusz eléneklése után hazafelé vettük utunkat.

Vasárnap délutáni nyugalommal és kora őszi szín-kavalkáddal búcsúzott tőlünk Erdély, ahová jövőre újra visszatérünk.

Szerencsi Péter

Erdély2005 egy elsős tollából

Erdély előtt pár nappal egy szintén elsős, szakkolis barátommal beszélgettünk arról, hogy miként is érezzük magunkat az új helyünkön, milyen a közösség, mik az eddigi tapasztalatok, hogy jól döntöttünk-e. Megkérdezte tőlem - jó kérdései szoktak lenni -, hogy "SZISZes"-nek érzem-e magam.

Mit jelent SZISZesnek lenni? először ezt kellett volna megválaszoljam. Mivel még ez sem sikerült, azt feleltem, hogy "nem tudom, azt hiszem még nem".

Aztán jött Erdély, vagyis mi mentünk. Pontosabban nem is tudom, hogy hajnalban a Pink panther parkolójában - mert kétségkívül uralta a parkolót, az a kívül-belül feltűnő adottságokkal rendelkező fenevad -, vagy még mielőtt elindultunk volna, előző éjszaka a Rajkban kezdődött-e az erdélyi hétvége. Bennem összeforrt a kettő, és az a bizsergő, várakozással teli hangulat, ami végigkísérte a hétvégémet, kétségtelenül a Rajkban ragadt rám. Ott aztán megismerhette a kis sziszes szakkolis, hogy miből is lesz a jövő értelmiségi elitje... vagy inkább cserebogár.

Az biztos, hogy volt összetartozós - szakkolisok vagyunk - kollektív tudat, lehetett táncolni, inni, meg barátkozni, együtt. Szóval jó kis buli volt. Zsoltiék itt még tennének egy kitérőt a lányokra, mert hát lányok is voltak. Persze, hogy sok alvás nem volt ezek után. De sebaj! Mert erre találták ki a hosszú utakat, egy kényelmes, hátradönthető támlájú, nagy üléstávolsággal kiépített buszon.

Az a baj, hogy ez a tudat végig ott motoszkált a fejemben, miközben fejemet a vállaim közé húzva fellépdeltem - az amúgy kívülről meglehetősen impozáns - Pink panther garádicsán. Meg akkor is, amikor rájöttem, hogy nem hoztam párnát. Úgyhogy a busz belseje, külseje és a fáradtságom elég komikus egyveleget alkottak bennem. (Persze a 180 alattiak lehet, hogy máshogy vélekedtek...) De sok jó ember kis helyen is elfér - még ha nem is jut mindenkinek hely. És így is lett.

Aztán leteszteltük a sofőrünk kanyargó és a csodajárgány rugózó képességeit az Alföldön a Felföldi Zolihoz vezető "úton". Ott aztán nagyjából életkor szerint két részre oszlott a társaság és a fiatalabbja várt, míg az idősebbje legurít egy kupicával. Hát ez az például, ami lehet, hogy nem ugyanolyan vicces mindenkinek:). Úgyhogy erről ennyit...

A határon egy kis ellenőrzés után átjutottunk, bár a vámmentest nem próbálhattuk ki, hiába tudakolta Hudó megszeppenten és rámenősen, hogy hogyan is van ez. Hiába, nem érthetünk meg mindent, főleg nem egy idegen országban.

Aztán átléptük a határt. Románia. Egy kicsit mindenki átkódolódik. Magyarországról jöttünk, Romániában vagyunk, Aradon. Lehet látni a nagyüzemi Dacia-gyártás hazáját, a nemzeti színű játszótereket, a nemzeti és az EU zászlóival felszerelt házakat, cigireklámokat, szemetet, kóbor kutyákat, a sok nulláravégződő műanyag bankót, bizonytalan minőségű ételt... nézőpont kérdése. Emberek vagyunk, magyarok, Erdélyben. Lehet látni csodálatos klasszikus polgári épületeket, akárcsak fenn a Várban, legfeljebb egy kicsit más, új színekkel, ahogy a kis házikók falain is. Ezek is jó színek. Melegek, barátságosak, izgalmasak. Mint azokat az új arcokat, akik néha igen feltűnően méregetnek minket (talán a Pink panther az oka). Az utcán nyüzsög a nép, sűrű, vastag, szaga van az életnek.

Mintha hazatérne az ember valahova, ahol sosem járt, de azt érzi, ellenne itt.

Az utcák olyanok, mint otthon. Legfeljebb az a fel - feltűnő faragott székely kapu, ami azt mondja, nem otthon vagy. És akkor egész egyszerűen turista leszel. Lehet vadászni az újdonságokat; jó nőt, meg jó pasit keresni. Aki keres, az talál, és a kivétel erősíti a szabályt. Vizslatni az embereket, méregetni, összehasonlítani. Élvezni a vendéglátóid törődését, figyelmességét. Itt megemlékeznék a gasztronómiai csodákról, mert ilyenekben még sosem volt részem. Mindig valami kis apróságnak indult a dolog, aztán olyan lakoma lett belőle, amilyet még Anyukám sem produkál:) Na meg azt a "szolidabb" borkóstolót, aminek elég lassan akart vége szakadni, és a kifogyhatatlan másfél vagy két literes kiszerelésű házi pálinkát. Hiába, a fiúkat aztán meg lehet fogni a gyomrukon át...

Aztán még meg lehet látogatni az épületeket, amelyek a múltról tanúskodnak és megnézni mindent, ami belefér még az időbe. Így jutottunk el a vármászáshoz, ami nekem a legjobb élményeim közé tartozik. Gyönyörű tájon, a természet lágy ölén, szabadon, végre a csak a magad ura vagy és hajt a lendület a csúcs felé. Egy kis tömör siker, kaland. De hát balszerencsénkre ennek az előrehozott várnézésnek köszönhetően belefutottunk egy jókora dugóba. Úgyhogy kerülőútra kellett vállalkoznunk, ami jócskán kerülőre sikerült.

Sajnos nem tudok erről részletesen beszámolni, mert én bizony elvesztettem a fonalat, úgy fél úton; úgy körülbelül akkor, amikor a segítőkész paraszt bácsi tanácsát kértük. Aztán elfogyott az amúgy sem remek betonút a lábunk alól és a buszunk is elkezdett "szétesni". Baktattunk erdőben, mezőben, bányában. Kétlem, hogy lett volna a buszon bárki is, aki biztosan tudta volna, hogy hova fogunk kilyukadni, de ez adta a dolog szépségét, és Mr. X addig is szórakoztatott minket.

Déván aztán ahányan, annyi fele széledtünk. Itt azt tanultam meg, hogy akármik is legyenek az előzetes tapasztalataid, ha a vendéglátós néni egy világnyelven sem beszél, akkor próbáld meg magyarul, és egy nagy mosoly kíséretében választ kapsz a kérdéseidre. (És még az sem derül ki, hogy nem is tudsz franciául.)

Szép lassan ránk esteledett, és indultunk haza felé. Otthon megint úri fogadtatásban volt részünk, aztán jött a szokásos iszogatás. A vacsorák után többnyire leellenőriztünk néhány kocsmát, de szombaton szerencsére elnéztünk a Beach-re, amit előző este néhányan már feltérképeztek. Ez egy jó néhány focipályányi alapterületű szórakoztató létesítményt jelent, aminek mi a diszkó részlegét látogattuk meg. Táncolós, mulatós, vetkőzős diszkók egymás hegyén - hátán... érdekes volt.

Másnap még elugrottunk megnézni hol írta alá Görgey a fegyverletételt, itt is alapos idegenvezetésben volt részünk, mint már ezelőtt is jó néhányszor. Boxer ekkor szerezte a rózsaszín üdítőitalt, és ekkorra már mindenki megtapasztalhatta, hogy néha a visszajárót csokiban mérik.

Ilyesmi dolgok történtek velünk Romániában, meg még sok minden más is, de azokról nem én fogok beszámolni. Nagy élmény volt. Az élmények pedig közösséget kovácsolnak, a beszélgetések és a közös fekhely összehozzák az embereket. Rá kellett jönnöm, hogy jó pár embertől feltétel nélküli elfogadást kaptunk. Azt hiszem, ez nem menne nekem ilyen könnyen egy szinte idegennel szemben. Remélem méltónak bizonyulok, bizonyulunk rá és sikerül viszonoznunk. Mert ez így jó, és mindig, mindenhol így kéne működjön. Ezt már a szakmai képzés beindulása előtt megtanultam. Jó "SZISZES"-nek lenni.

- bálint -

Erdély2006 - feljegyzések egy buszvezető naplójából

Október 6-án reggel indulás, kedélyes állapot, 1 órán belül a diákok 3/4-e alszik, biztosan jól telt az estéjük. Teljes nyugalomban tudok vezetni a határig. Remélem nem találják provokatívnak a HU-t a rendszámtáblán. Egy óra várakozás után a határon végre átengednek, pedig biz Isten nem tettem 100 euróst az útlevelembe. Aradon megemlékezés, engem is odahívnak: szép élmény, koszorúzás, Himnusz jöhet Arad főtere, de meg ne verjenek, hogy itt álltam meg a busszal. És akkor irány Kolozsvár. Egyre nehezebbemre esik a figyelés, hiába, előkerültek a daloskönyvek. Hibázok: átengedtem a CD-tár használatát... Nem mondom, az irredenta dalok üvöltése legalább ébren tart. No, fülembe jut, hogy álljunk meg pálinkát venni Örvenden, mit tehetnék? A vevő hatalma. Bevásároltak rendesen, Flóriánt zaklatták, Gyurcsány meg bizalmat kap. Stand-up comedy kezdődik a buszon, kézről-kézre jár a mikrofon. De megnyugtattak: felsikálják a buszt, ha összehányják. Én azért kezdek fáradni. "Arcon fingtam egy lányt. Megcsináltam!" "A FEB a SZISZ TEK-je" ilyeneken mulatnak. Kolozsvárra éjszaka érkezünk, de már fordulhatunk is vissza, valakit otthagytunk egy benzinkútnál. Jó vicc. És akkor ismét megérkezünk, bőséges a vacsora éjféltájt...Okt. 7-én délelőtt városnézés, délután indulás Torockó felé. "Hol a pénz, Havran?!" ez az újabb szlogen. Érkezés 16 óra körül, magyar idő szerint. Én végre pihenhetek, a Sziszesek meg elkezdenek felmászni a Székely-kőhöz. Még mindig nem jöttek vissza, pedig már besötétedett. Csak nehogy nekem kelljen kórházba menni velük... Miért nincs itt valami tanár? Okt. 8-án indulás nyolc órakor, de ezt én már ismerem, 9 előtt biztosan nem lesz belőle semmi. El sem hiszem, nyugalom van, alszik a busz. Csak be ne szagoljon ide egy szonda. Fekete-Kőrös mentén 2 és fél órát dekkolok a bolhapiacnál, biztató, hogy innen pontosan tudunk indulni. Megint Örvend, és meg kell állni. A srácok már bejáratosak, gyorsan beszerzik a szilvát. Érkezés Nagyváradra. Gyorstalpaló városnézés 50 perc alatt, majd irány a határ. Az esti híradóról lekéstünk, helyette élőben kapjuk az izgalmat: vámosok boncolnak előttünk pótkereket premierben. És megy az alkudozás: "csak egy dobozzal hadd tartsak meg". Minket csak megröntgeneznek, nem találnak semmit. Mázli, hogy ezek a srácok nem próbálkoztak csempészéssel. Irány Debrecen, már nagyon nyafognak, hát megállunk egy benzinkútnál: 1 WC-re vár a fél busz, de legalább a kulcsot megkapják. 23óra: Budapest, végállomás. Ezt is túléltük, végül is jóindulatú srácok ezek a SzISz-esek.

Farkas Miki

Ritus (1968. Jászapáti - 2000. Budapest)

Lendület, vidámság, tettek - kerek arc, hirtelenszőke (nem festett!) haj, apród frizura, nagy kék szemek, kissé kerekded formák - mindig jókedvűen, jászsági temperamentumával, ízes beszédével, az életet minden porcikájában élvező, érdeklődő lány.

A kép, amely bennünk él, akik ismertük, rengeteg apró közös élményből tevődik össze. Olyan élményekből, amelyek a formálódó közösség, egy mini, de véresen komolyan vett demokrácia, tudományos műhely és azzal párhuzamosan a rendszerváltás izgalmas éveihez kötődik. Leginkább persze a mindennapok apróságaira, barátságokra, szerelmekre, csalódásokra, felfedezésekre, nagy feladatokra és vállalásokra, bulikra, kirándulásokra, vitákra, hajnalig tartó beszélgetésekre gondolunk meleg szívvel, mint azóta is a koleszlakók generációi.

Ebben a közegben a lányok élesztőként működtek - Ritus különösképpen. Nagy tapasztalatú néptáncosként vont be minket a táncházmozgalomba, hordtuk az életmentő Magyar Nemzetet, bibliát, gyerektápszert, sajtot, olajat, szamizdatot Erdélybe. Együtt ismerkedtünk meg Kallós Zoltánnal a Fekete-tói vásárban az ébredező vásározók hajnali tüzeinek egyikénél, jóféle áfonyalikőr és szatmári szilva társaságában.

Az államvizsga előtti héten még bejártuk a Gyimest és gyakran zavartuk a szakkoli tudományos vagy éppen borgőzös csendjét énekléssel. Kezdeményezésére megszerveztük az első szakkolis farsangot. Megadtuk a módját, egész délután tonnaszámra sütöttük a csöröge fánkot finom rumos baracklekvárral.

Ritus nagy álma teljesült azzal, hogy Mary Poppins bőrébe bújhatott. Máskor szilveszteri gyalogtúrát szervezett a Pilisbe, ahol az óriási zúzmarától roskadozó fáktól elvarázsolva addig mentünk, míg a várva várt szilveszteri buli alvásba fulladt. Egyéniségének összetett mivoltát mutatja, hogy az Universitason keresztül rendszeresen munkát vállalva minden percét hasznosította. Így került sor arra, hogy a SZÜV berkein belül Ritus megkezdte az angol nyelv tanulmányozását, természetesen egy tündérmeséből, szótár nélkül. Feltétlen tudásvágya közrejátszott abban, hogy pillanatok alatt bárkivel megismerkedett, az újonnan felvettekről is mindig mindent tudott.

Az egyetem után már csak néhány év adatott számára, mégis hihetetlen karriert futott be a Philipp Morrisnál. És amilyen lendülettel toppant be az életünkbe, olyan hirtelen hagyott is itt minket.

Vizi Márta és Herczeg Hajnalka

A 2006. évi Király Rita-díjasunk gondolatai

Kolis pályafutásom egyik legmeghatározóbb eseménye - FEB-elnöki megválasztásom - mellett egyik legmeghatóbb pillanatát is átélhettem: Boxer felállt, és elmesélte, hogy az idei Király Rita-díjazott az a széchenyis, kivel anno a Rádayban először összefutott, és kinek anno remegő kis elsősként kezébe nyomta kitöltött felvételi kérdőívét. Az anno szintén kis - bár már rég nem remegő - elsős széchenyisnek.

Azóta a SZISZ-es világ nagyot fordult: a belvárosi Rádayból a külvárosi Griffbe költöztünk - a színes falak és mozgalmas DB-sarok helyett falfehér folyosó és hatalmas sikerként elkönyvelt MÁV-padok; átjáró TEK-esek helyett átjáró munkás bácsik; tündéri Menyus bácsi helyett kedves - nevét-nem-tudom, de reggel 8-kor fúró - karbantartó bácsi; "KicsiMikis" Ráday Klub helyett Remíz és Kelenföldi "Pornófilmes" Resti; Rádays kisterem helyett maximum Griffes TV-szoba, bár inkább BCE-s III-as előadő, Nehru-part helyett Bikás Park, Nemzeti helyett Karinthy Színház (CBA maradt, gyros-os és normális étkezde legközelebb a Móriczon).

Az első áttörést az újonnan felvettjeink által szervezett Mikulás hozta: csillogó díszek és Télapós novellák-díszítette folyosó középpontjában egy picit esetlen, ám annál büszkébb karácsonyfával. Majd szépen apránként minden beindult a folyosón: jogászvacsi, DB-s bulizások, szobatúrák és - rossz idő okán még - majális is!

Kár lenne tagadni, hogy az új környezet valamit megtört a Széchenyi közösségi életében, mégis ugyanennyire büszkék lehetünk például arra, hogy össz-szakolis körökben megmaradt az a nézet, miszerint a buli akkor kezdődik, amikor a széchenyisek - tömegesen - megjelennek. Büszkék lehetünk a zászlócsenős-várfalmászós-romándiszkós-alighányós erdélyi túránkra, a végeláthatatlan nevetéssel (és eltévedésekkel), valamint számtalan megmaradt szállóigével és főszereplővel (Rezső féldisznó és Timmy), és annál kevesebb elsőssel fémjelzett elsős kirándulásunkra, mint ahogy a színvonalas előadásokkal, fürdőzéssel, pókerezéssel, havon csúszkálással és erősítőszereléssel tarkított téli táborunkra is; az apránként újjáledő spontán folyosói vitákról, beszélgetésekről nem elfelejtkezvén, melyek színvonal tekintetében - elfogyasztott alkoholmennyiségtől függően - túlszárnyaltak jó pár egyetemi szemináriumot, de akár szexuális és szerelmi tanácsadó-műsort is.

Az anno kis elsős széchenyis pedig nemcsak arra büszke, hogy ezen programoknak mind-mind részese lehetett, hanem arra is, hogy ennek az elnyűhetetlen és folyamatosan megújuló közösségnek - újonnan felvettek szerint legalábbis - meghatározó tagjává válhatott. A recept számára nem volt sem különösebben bonyolult, sem megerőltető: számtalan mosoly egy-egy felvidító, motiváló beszélgetés némi odafigyelés és kedvesség Mégis, ezekért az egyszerű és belülről fakadó jelenségekért kapott elismerés számára többet jelent bármely' FEB-elnöki szavazatnál...

Molnár Tímea Laura

TT 2006 - A tábor a szervező szemszögéből...

Autó, póker, bevásárlás - avagy a Téli Tábor más szemszögből

Szállás, kaja, projektor, büfé, térkép, menetrend, autó, pogácsa. Táncosok mégis. Vagy mégsem. És telefonálás, telefonálás, telefonálás... Így nézett ki a téli tábor előtti három nap. Végül csütörtök délután telepakoltuk a kocsit mindenféle technikai és élelmezési felszereléssel, és a Keleti pályaudvart útba ejtve (na nem vonatra szálltunk, csak lekaptunk az egyikről egy projektort) Ceglédnek vettük az irányt. Még csak Ferihegynél jártunk, mikor jött az első hívás, hogy hol vagyunk, mert Gál Peti, aki a borkóstolót volt hivatott tartani, már ott toporog a város határában és tüstént adjuk meg neki a tábor koordinátáit. Ilyenekkel nem rendelkezvén mindössze a "valahol a 14-es vagy a 15-ös kilométernél balra egy földúton" utasítással tudtuk ellátni. Ami a sötétben nem is tűnt olyan egyértelműnek. Peti félórás keresgélés után kénytelen volt beismerni, hogy navigációs rendszere nem tud túllépni eme információs aszimmetria okozta problémán (ti. hogy a tábor tudja, hol van ő, de ő nem tudja, hol a tábor), így inkább megvárta, hogy utolérjük és együtt keresgéljünk. Megérkezésünkkel sikerült megmenteni a borkóstolót (és a szervezők becsületét, hogy mégiscsak képesek megtalálni a saját táborukat). Mindenki nagyon örült nekünk, mert azt hitték, hoztunk piát, de sajnos csalódniuk kellett. A bor persze kárpótolta őket, mi pedig kóstolgatás helyett indultunk a Tescóba, nehogy a program végeztével ismét szomjazni kényszerüljenek. Sajnáltam, hogy lemaradok a borozásról, de hamar rá kellett jönnöm, hogy egy ilyen bevásárlás sem mindennapi élmény. Ritkán vesz az ember annyi szeszes italt, hogy egy egész autót telerakjon vele... Szerencsére hazafelé nem ment előttünk egyetlen lovaskocsi sem, mert a hazavezető út teljes hosszára szükség lett volna, hogy megelőzzük. Visszatérve Peti tartott nekünk egy gyorsított borkóstolót abból a néhány üvegből, amit sikerült megmenteni a többiektől, és azt is megtudtuk, miért hülyeség ráírni a palackra, hogy "barrique". Este természetesen a bulié volt a főszerep. Már épp kezdett volna igen jó lenni a hangulat, mikor erősítőnk úgy gondolta, itt az ideje, hogy bizonyítsa, méltó hírnevére, vagyis annak rendje és módja szerint felmondta a szolgálatot. Így a sziszes "nótakör" is alkalmat kapott a kibontakozásra, az aludni próbáló kevesek nagy-nagy örömére. A korai (értsd: hajnali 3) lefekvésnek köszönhetően másnap frissen és üdén hallgattuk a tudományfilozófiai előadást. Feri és Ádám visszaindultak Pestre, hogy meggyógyíttassák az erősítőt, aki nagyon tiltakozott, ezért kénytelenek voltak lecserélni. Én pedig egyedül maradtam a feladattal, hogy félóránként újabb és újabb embereknek próbáljam elmagyarázni, hogyan találják meg a tábort. Délutáni előadónkkal a Waldorf-iskolákról beszélgettünk. A néni na-gyon kedves volt, bár támadtak kétségeim azzal kapcsolatban, vajon hogyan kezelte volna mindenféle osztályzat és fenyítés nélkül az én kilencedikeskori osztálytársai-mat, akiket a fegyelmi tárgyalásuk sem igen hatott meg. Az ötlet persze jó, de nem hiszem, hogy mindenki alkalmas lenne ilyen rendszerben nevelkedni. Ami nem fel-tétlenül látszik 6-7 éves korban, később pedig már nehéz váltani. Mindenesetre Waldorf-iskolából is be lehet kerülni a Sziszbe, erre élő példát is találtunk. (Értetlenkedve állunk az eset előtt. Az illető kizárását már fontolgatjuk... :) Péntek este elég sokan érkeztek, akiknek nagy része rögtön bele is vetette magát a közeli termálfürdő habjaiba. Mi többiek addig otthon próbáltunk bulihangulatot teremteni, de az igazi party csak éjfél után indult (addigra zárt be a fürdő). Jocó szülinapjának köszönhetően aznap tekintélyes mennyiségű rövidital fogyott. Ez az évente egyszer jelentkező szezonális hatás erős torzítást vitt a kereslet felderítésére irányuló méréseinkbe, de felkészült csapatunk sikerrel lett úrrá a problémán. Szombat reggel már majdnem sikerült belekezdenem az ötödik órai alvásba, mikor felkeltettek, hogy a házinéni beszélni akar velem. Pizsamában és papucsban (és nyilván maximálisan tárgyalóképes állapotban) kivánszorogtam az ebédlőbe, ahol a néni nekem szegezte, hogy "Fizess!". Tudtam, hogy most til-takozni kéne és rémlett valami az átutalásokról is, de hirtelenjében egyetlen nyomós érvet tudtam felhozni, mégpedig azt, hogy "Nincs miből". No nem mintha ez meghatotta volna, inkább azt mondhatnám, hogy felháborodott, ami a körülménye-ket tekintve igen kevéssé zavart. A helyzetet végül Zsófi mentette meg, így átadhat-tam magam a reggeli élvezetének. Délután meghallgattuk Mácsai Pál elméleteit az elitről és a megfe-lelő színházvezetés rejtelmeiről. Sőt, még azt is megtudtuk, hogy nem szereti az olyan lámpákat, amikben színesen bugyborékoló folyadék van. :) Este néhányan ismét felkeresték a fürdőt, a táborban maradtak pedig vad pókerezésbe kezdtek. Na jó, a vad talán kicsit túlzás, de az biztos, hogy nagyon sokan voltunk. Egyeseknek mecénásai is akadtak, akik szorult helyzetben kisegítet-ték pártfogoltjukat némi apróval. Ez eleinte inflációs problémákat vetett fel, amit pro-fi közgazdászok lévén (néhány Pete Péter-féle makrokurzussal a hátunk mögött) gyorsan orvosoltunk. Az utolsó körben sikerült majdnem csődbe vinni a többi-eket, és annyit nyertünk Zsoltival, hogy két vodka-narancsra is futotta belőle. Másnap néhányan csodálkoztak, honnan került annyi egy- és kétforintos a büfé kaszszájába... Vasárnap a takarítók rikácsolására ébredtem, akik valahol az üres üveghegyeken túl azt latolgatták, hogyan tudhattunk ennyi alkoholt elfogyasztani. A táborban már csak négyen voltunk, így nem maradt más hátra, mint ismét telepakolni a kocsit és hazaindulni. Pontosabban előbb meg kellett várni, míg a táborvezető leltárt készít, nem tűnt-e el valami értékes dolog. De bizony eltűnt. És vajon mi a legkézenfekvőbb, ami szinte minden táborhelyről eltűnik? Igen, igen, nyilván kitaláltad: a falra csavarozható fogas a zuhanyzóból! Felvetettem a hölgynek, hogy azt ugye ő sem gondolja komolyan, hogy valaki éjnek idején nekiállt a női zuhanyzóban lecsavarozni a falról a fogast (de csak az egyiket), hogy elvihesse emlékbe, vagy mert nyilván nagy szüksége van otthon pont egy ilyenre. Erre azt a választ kaptam, hogy "részegen az emberek sok mindenre képesek". Ezzel nem kívánok vitatkozni, de azért nem mondhatnám, hogy meggyőzött. (Aki mégis tudni véli, ki volt az közülünk, keressen meg légyszi és nyugodtan rombolja le az illúzióimat. :) A néni kiemelkedően konstruktív volt, ugyanis a probléma megoldásaként felajánlotta, vegyünk neki egy ugyanolyan fogast és küldjük el. Addigra szerencsére Feri is támogatott a tiltakozásban és együttes erővel sikerült lebeszélni a hölgyet erről a remek megoldásról. Hazafelé a kocsiban Ferivel megállapítottuk, hogy egész jól sikerült a tábor. Megérte a sok rohangálás meg telefonálgatás, aggódás meg nemalvás. Ugyan a prog-ramok feléről lemaradtunk, történt helyette sok más érdekes. És bár mindig iz-galmasabb belülről látni az eseményeket, néha azért jólesik úgy is elmenni va-lahova, hogy "most aztán nem érdekel, hogyan oldják meg a problémákat". - kriszta -

TT 2006 - Kőhegyi Gergely előadása

Newtontól Walrasig - a tudományközi transzferekről

TT 2007 - A Téli Tábor beharangozója

MIRŐL IS SZÓL A SZÉCHENYI TÉLI TÁBORA? Minden évben ugyanarról: a fárasztó, idegőrlő vizsgaidőszakot követően a széchenyisek a Széchenyi iránt érdeklődő első-másodévesekkel karöltve egy hosszú hétvégére kikapcsolódás gyanánt leruccannak valahova, hogy közösségi és szakmai élvezeteknek hódoljanak. A programban szerepel többek között érdekes, a vizsgatárgyaktól (és egyáltalán az egyetemi oktatástól) eltérő témákban néhány előadás és kerekasztal-beszélgetés, táncház és borkóstoló, (remélhetőleg) hógolyó-, karaoke- és csocsóbajnokság, sör-bor-pálinka és egyéb tudatmódosító italok minden mennyiségben, esténként pedig a méltán híres SZISZ-es buli, buli, buli kifulladásig... hogy aztán másnap újult erővel vessük bele magunkat a társasági életbe, újult erővel prezentáljuk a jól sikerült beszámolóinkat és beszélgessünk, sörözzünk rég nem látott végzettjeinkkel vagy vizsgaidőszakban mellőzött szakkolis társainkkal és nem utolsósorban Veletek! Hisz Nélkületek e kép korántsem lenne teljes: Téli táborunknak egyik kiemelkedő jellemzője és célja, hogy a szakkoli iránt érdeklődőkkel megismertessük, hogy milyen a széchenyis közösség, kikből áll e társaság, mi az, hogy Széchenyi István Szakkollégium, miben tud mást nyújtani e vibráló, sokszínű közösség, mint bármelyik csopibuli? Éppen ezért igyekszünk mindent megtenni, hogy újonnan e társaságba csöppent érdeklődők egy pillanatig se érezzék magukat outsidernek: bemutatjuk Nektek a SZISZ-t A-Z-ig, az elsős kurzusainktól kezdve a koli felépítésén és tagjain keresztül egészen a korántsem átláthatatlan szakmai rendszerünkig, nem elfeledvén, hogy táborunk eredeti célja a kikapcsolódás :) Viszont ehhez Te is kellesz! Hagyd magad mögött Budapest és a vizsgaidőszak minden nyűgjét, rossz és jó élményét és gyere el velünk/hozzánk (hozd el bátran a haverjaidat is!); nézz meg minket; az arcunknál, a gesztusainknál, két előadás közötti sörözéseknél, falatozás közbeni eszmecseréknél, egy széchenyis buli atmoszférájánál autentikusabb és természetesebb jelenségeket, jellemzőket aligha tudnál rólunk megfigyelni. A Téli Tábor emellett minden évben másról, másokról szól: idén szó lesz a mai modern nőről, a magyar bachelor-képzés hátulütőiről, a bizalmatlanságot kiváltó politikai intézményekről, a diákok utazási árrugalmasságáról; itt lesz velünk az értéktőzsde igazgatója, jön Rúzsa Magdi, valamint Magyarország egyik neves borszakértője és ráadásként kortárs táncművészek. És itt leszünk mi is. Már csak Te hiányzol... Várunk szeretettel!

TT 2007 - Egy "józan"szervező feljegyzései

Egy "józan"szervező feljegyzései :) A szervezők egyikeként valószínűleg sokkal inkább tisztában vagyok a táborban történt ügyes-bajos dolgokkal, mint egyes délben kelős, délután ledőlős, ámde hajnalig bulizós emberkék - lévén, hogy eleve egyike voltam azoknak a személyeknek, akiknek az alvással töltött idejüket sikerült a létfenntartáshoz éppen csak elegendő hosszúságúra zsugorítani. Kedves Olvasó, mindebből csak azt szándékozom kihozni, hogy ne lepődj meg, ha esetleg nem találnál bizonyos, számodra fontosnak tetsző, - ám e beszámolóban még az említés szintjét sem megütő - eseményeket, történeteket a táborról. Azt javallom néked, ne fojtsd magadba a szót, ragadj tollat (billentyűzetet) s papírt (üres word dokumentumot), s javíts e hiányosságon. Ennyi elég is volt a szócséplésből, lássuk hát a történteket! Aznap egy szép napsütéses csütörtök reggelre ébredtem. Az ágyból szinte kipattanva, mosolygósan kezdtem a Nagy Napot. Csak pár óra választott el az addig már hónapok óta intenzíven szervezett eseménytől. Realizálódni látszott az addig csak homályosan előttem lebegő délibáb: a téli tábor. A MI téli táborunk. Készülődések ide-oda, már azért is büszkék lehettünk magunkra, hogy sikerült a közös induláson időben ott lenni. A Déli pályaudvaron ugyanis nemcsak sziszesek, a szakkoli iránt érdeklődők is szép számban megjelentek. Ismerkedés, vonatindulás. A vasút zaja, valamint az otthonról hozott s a határon átcsempészett mézes pálinkám megadta az alaphangulatot a vonaton való ismerkedéshez. Az ablak előtt elsuhanó vadregényes táj, és a hirtelen felbukkanó Balaton képe sem okozott akkora élvezetet, mint a Zánkára való érkezésünk. Ugyanis, ha addig kicsit erőt is vett rajtunk a fáradtság, akkor aztán igazán felkaptuk a fejünket Ákos erőteljes szavaira: "Emberek, ez Zánka!!! Megérkeztünk, leszállás!" Valahogy így adta tudtunkra, hogy villámgyors vonatról való leszállás következik a következő egy percben. Amíg Ő, a mi hősünk szinte tulajdon testével tartóztatta fel a már indulni készülő vonatot (na jó, csak a kalauzt informálta a lehetséges fennakadásról), addig a fülkében lévő személyek és csomagok egyaránt, szinte az állomásra tódultak: ki-ki a saját s más sálját, csomagját, kistáskáját felkapva iszkolt ki a vonatból. Megérkeztünk. Bár a megpróbáltatásoknak korántsem lett vége, hiszen el is kellett jutni a szállásig. Nos, ez egy titokzatos ügy. Rejtelmes ugyanis, mi módon sikerült az induláskor még erősen összefogott csapatnak három csoportban, teljesen külön útvonalon eljutnia a táborba. Persze, én voltam az, aki a legkésőbb érkező és a legnagyobb kerülőt tevő csapatot vezette. Hm. Megesik�:-) Könnyedén, gyorsan ment a kipakolás, a megfelelő szobák elfoglalása, az ismerkedés. Ebéd híján vártuk a mi kis felmentő csapatunkat, mint a Messiást. A gárdához sorolandó Bibók Péter (szervezőtárs), Farkas Miki, Terjéki Peti, Sebestyén Krisztián - ők azok, akik elláttak minket elemózsiával a tábor ideje alatt. Ezúton is köszönet nekik, nem kis áldozat volt részükről a koránkelés, a fáradhatatlan pakolás és Tescoba-járás. Mint mondottam, lázasan zajlott az ismerkedés egy kis bugyuta de aranyos névtanulós játékkal. (Magamból kiindulva, többeknek inkább csak az életmentő zsíros kenyéren járhatott az esze ezidőtájt� Megérkezésünk után pár órán belül kezdtük elég szépen belakni a terepet, összeraktuk a számítógépet, felfedeztük a konyhában hasznosítható kellékeket. Ekkor - mint derült égből a villámcsapás - jött a hír: Rúzsa Magdi, lebetegedett s így lemondta aznapi szereplését. Segítségünkre sietett a borászunk, ifj, Gál Péter, aki rafinált módon, selymesebbnél selymesebb, zamatos és ízletes boraival könnyedén feledtetni tudta ezt a traumát a társasággal. Ráadásul kellőképpen összezavart minket a borkóstolás megannyi szempontjával: íz, szín, ... - vajon miért csak kettőre emlékszem? Khm�Mentségemre váljék, egyike voltam azon szerencséseknek (rajtam kívül még Hives Zsolti), akik öntözgethették a pedáns és hetyke kis üvegekből az életadó italt. Mit nekünk Rúzsa Magdi! Dőlt a kacarászás, tetőzött a jókedv, közelgett a kacér éjszaka! Ihaj-csuhaj, eljött az éjszaka a csintalan hajnallal, majd a kissé melankolikus reggellel, s lám-lám, máris előttem a következő izgalmas nap! Egy hideg zuhany után bekapcsoltam valamilyen pörgős zenét (ezt már a lenti közös nagyszobában persze), s az éjszaka lendületét és lüktetését egy szempillantás alatt újra éreztem az ereimben. Irány a takarítás! Hipp-hopp, gyors reggeli az asztalon, és fülig érő mosoly a most ébredező lelkeknek, gyors székrendezgetés, s már kezdődik is az első előadás. Nos, a téli tábor tagjait imitt-amott legyengítő, s pár meghívott előadó egészségét sem kímélő, a hírhedt "influenza" néven emlegetett gonosz erő, újra lecsapott védtelen táborunk érdekes programjára. A célkeresztben ekkor a JOY főszerkesztője, és a tervezett beszélgetés moderátora volt. Ellenben nem veszett el minden, mert a kerekasztal másik meghívottja, Pantl Péter a CKM-től nagy elánnal megjelent, s el is beszélgetett a moderátori szerepet bevállaló Eszterünkkel. Nem mondom, bővelkedett a beszélgetés zaftos részletekben, vulgáris stílusban, ám bizonyos értelemben tényleg "szakmai" volt. Más kérdés, hogy nem a Széchenyi szakmaiságát hozta előtérbe... Persze ezen utólag kár rágódni, és azért ne feledkezzünk meg az ajándék CKM újságokról sem, amiket a fiúk csorgó nyállal lapozgattak s még a könyvtárba is jutott pár darab az utókor számára. Fordult a kocka, amikor Pál Árpád megérkezett! Nagy büszkeségem volt ez a beszélgetés, hiszen én szerveztem meg, nem is szólva Bárdi Barna moderálásáról. Úgy volt kerek az egész, ahogy volt. A politikához sem értek többet, mint a tőzsdéhez, ellenben vétek lenne nem kiemelnem a politikai kerekasztalunkat Závecz Tiborral és Majtényi Lászlóval, Szablics Jancsi moderálásában. Lényegre törő, mégis elmélyülő, érdekes, helyenként poénokkal tarkított beszélgetést hallhattunk, ami mindenképp közelebb hozta a hallgatóságot az éppen aktuális eseményekhez. Ezen a pénteki napon mutatkozott be elsős kurzusaink repertoárja, s bár a komolyságot néha-néha gyengítette, ám a jó hangulathoz kétségtelenül hozzájárult a spicces emberkék viselkedése, lásd példának okáért a "Hudó-produkciót". Tehát alapjában véve színesen és emlékezetesen telt az esti buli előtti utolsó pár óra is. Aztán megint egy lányoknak csípőmozgatós, fiúknak fenékriszálós, ugrálós és nagyon táncikálós éjszaka következett. Éljen a SZISZ!!! Kriszta

TT 2007 - Merre tovább, melyik úton? - Kerekasztal-beszélgetés az átalakuló közlekedési tarifa és kedvezmény-rendszerről, valamint annak várható hatásairól

Vajon okoztunk-e azzal veszteséget a Magyar Államvasutaknak, hogy Budapestről Zánkára diákjeggyel utaztunk el? Ha igen, mennyit és miért? Ha nem, mi az oka annak, hogy minden évben sok milliárd forinttal finanszírozza az állami költségvetés a tömegközlekedés hiányát? Többek között ezekre a kérdésekre vártunk választ László Györgytől, a Volán Egyesülés és Kis Gábortól, a MÁV munkatársától a Téli Tábor egyik utolsó programján, a közlekedési kerekasztalon. A mindennapi morgolódás vagy publicisztika szintjén leggyakrabban felmerülő panasz, hogy az állami tömegközlekedési cégek pazarlóan működnek. László György ezt az állítást adatokat idézve igyekezett cáfolni: túl azon, hogy a Volán Egyesülés járműparkjának mintegy 65%-a régi, Ikarus-gyártmányú autóbuszokból áll, amelyeknek fenntartási-üzemeltetési költségei igen magasak, éppen az állam mint tulajdonos és megrendelő szerepe is közrejátszik a pénzügyi eredmények alakulásában. Mint tudjuk, hazánkban jelenleg több társadalmi csoport kap részleges vagy teljes díjkedvezményt, ha buszon vagy vasúton utazik, amelyet az állam térít meg a szolgáltatóknak. Ám ennek az ún. díjkiegészítésnek az összegét az állam a helyi közlekedésben 2004-ben, a helyköziben 2006-ban befagyasztotta (igaz, megengedve az önkormányzatoknak azt, hogy ezt az összeget ők tetszőleges mértékben kipótolják), anélkül, hogy a kedvezmény százalékos mértékét ehhez arányosította volna, így az állam által folyósított kiegészítés arányaiban egyre kisebb hányadot képvisel a tényleges viteldíjhoz képest. Az így képződő, egyre nagyobb hiányt a társaságok csak áremelések révén tudják fedezni. Ugyanakkor az államnak, mint tulajdonosnak kötelessége a személyszállítást, mint közszolgáltatást biztosítani az állampolgárok számára, így már csak ezért sem lehetne megoldás a "zárjuk be a MÁV-ot!"-jellegű javaslatok komolyan vétele. László György hozzátette, hogy ugyanakkor nem állami feladat egyes, nem közszolgáltatás-jellegű vonal üzemeltetése, mint amilyenek például az alacsony kihasználtságú erdei vasutak. Kis Gábor szinte mindenben egyetértett László Györggyel, és tovább részletezve az állam szerepét a közlekedési közszolgáltatásokban kifejtette: a mostani magyar helyzet egyik legfőbb problémáját abban látja, hogy az állam egyszerre lép fel a vállalatok tulajdonosaként és megrendelőjeként, nem várva el sem a szolgáltatói szerződés pontos teljesítését, sem pedig az átlátható és rentábilis gazdálkodást, hiszen az esetleges szankciókat és a pénzügyi veszteséget magának az államnak kellene viselnie. Ezzel ellentétben Nyugat-Európában számos helyen a közlekedési társaság a helyi vagy regionális önkormányzattal köt közszolgáltatási szerződést (ennek melléklete például maga a menetrend is), elősegítve ezzel az elszámoltathatóságot és a transzparenciát, arról nem is beszélve, hogy ezzel könnyebbé válik a járatok helyi szinten történő összehangolása, és ebből kifolyólag az utazási minőség emelése. A pontos költségelszámolásról szólva elmondta, a MÁV-nak ezen a téren komoly hiányosságai vannak: még az utasok száma is nehezen becsülhető (a 65 éven felülieknek és 6 éven aluliaknak még regisztrációs céllal sem kell menetjegyet venni), az egyes viszonylatok, vonatok kihasználtságát pedig a menetjegy-kiadás jellege miatt egyáltalán nem lehet nyomon követni. (Igaz, a vasúti üzem sajátosságai miatt - pl. magas fix költség -, még ezekkel az adatokkal is nehéz lenne egyes vonatok, pályaudvarok költséghatékonyságát kiszámolni) Ennek oka egész egyszerűen az, hogy az őket finanszírozó állami szerveket eddig sohasem érdekelte a közlekedési szolgáltatás költségszerkezete, a támogatások mértékéről való döntésnél egyedül a politikai és életszínvonal-politikai megfontolásokat vették figyelembe. A kérdések nagy része is a kedvezményekre, azok tervezett változásaira vonatkozott. Ezekre válaszolva a meghívottak elmondták, hogy véleményük szerint a kedvezményrendszer bonyolult, pazarló és átláthatatlan (igen sok fajta kedvezmény létezik, ugyanakkor vannak kedvezmények, amelyek rendkívül bőkezűek: a MÁV vonatain minden 65 év feletti EU-állampolgár díjmentesen utazhat, ami példanélküli Európában), ugyanakkor a rendszer átalakítására tett lépések is átgondolatlanok voltak, és nélkülözték a társadalmi vitát. Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e bármelyik társaságot privatizálni, esetleg tőzsdére vinni, a vendégek határozott nemmel válaszoltak. Ennek indokául a nyereség hiányát, a szabályozási környezetet ill. a kockázatosságot jelölték meg. Mivel a két közlekedési szakember véleménye sokban egyezett, a kerekasztal inkább volt szelíd beszélgetés, mint érvek erőteljes ütköztetése. Sajnos a Magyar Vasúti Hivatal illetve a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium végül - hosszas egyeztetés után - sem küldték el képviselőiket a beszélgetésre, azonban még így is közel hatvan szakkollégista és elsős vett részt a Budai Attila által moderált beszélgetésen, ami - már csak a hozzászólások nagy számából is ítélve - sokak érdeklődését felkeltette. Révész Gábor

TT 2007 - Mit mutat a tőzsde? - az igazgató válaszol(t)

A Szakkollégium szakmai rendszerének egyik alappillérét képezi a pénzügy sáv, mely a 2007-es Téli Táborban egy minden tekintetben érdekes, aktuális és színvonalas előadással mutatkozott be. Vendégünk Pál Árpád, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója volt, akivel Szakkollégiumunk végzett tagja, Bárdi Barnabás beszélgetett. A tőzsdeindexek változásainak nagy figyelmet szentel a média, azonban a tőzsdék szerepét, működésüket az átlagos televíziónéző előtt misztikus homály fedi. A beszélgetés célja a Budapesti Értéktőzsde mint gazdasági intézmény, illetve a nemzetközi "tőzsdeszektor" közelmúltban felgyorsult integrációs folyamatainak bemutatása volt. A vezérigazgató úr rövid, személyes bevezetője után (amelyből megtudhattuk, hogy ő és szakiránytársai már egyetemista korukban megvették az első részvényüket, valamint eddigi munkái is a tőkepiachoz kötötték) az igazi szakmai beszélgetés a tőzsde tőkepiacon betöltött szerepének bemutatásával kezdődött. A BÉT önmagában nem nagy cég, az árbevétele viszonylag kicsi (kb. 3 milliárd forint), jelentősége ennél azonban jóval nagyobb, ami nagyrészt közvetítő szerepében (az átlagos napi kereskedési forgalom 26 milliárd forint), és a tőzsdeindex (BUX) által hordozott információtartalomnak köszönhető. Az elsődleges célt, a tulajdonosok pótlólagos forrásbevonását azonban kevés esetben tudta biztosítani. Ugyanakkor a BUX index értelmezésével is csínján kell bánni: a költségvetési problémák, a kedvezőtlen makrogazdasági adatok ellenére a tőzsde "szárnyal" (most itt nem részletezendő okok miatt), leszámítva a tavaly tavaszi "korrekciót". A Budapesti Értéktőzsdén csak viszonylag kevés társaság papírjai forognak. A BÉT vezetésének célja, hogy újabb cégeket vezessenek be a tőzsdére, ezáltal bővülne a tőzsdei forgalomban részt vevő részvények köre, növelve a szinergiát, és elősegítve a befektetői portfóliók nagyobb diverzifikálhatóságát. 2006-ban több cég távozott a tőzsdéről, mint amennyien beléptek. A cél, hogy ez a trend megforduljon. A tőzsdei jelenlét -elvileg- motiváló erővel hat a legtöbb vállalatra. Marketing, illetve PR szempontból is előnyös a tőzsdei jelenlét. A BÉT emellett segíti a vállalatok előtt álló felkészülési folyamatot, ellátja őket a szükséges információval, iránymutatást ad, ezzel megkönnyíti a tőzsdei bevezetést. Létezik a Tőzsdeképes Vállalatok Klubja, amely a felkészülési folyamat egy állomásának is tekinthető. Az itteni tagság informatív, nem kötelezi a cégeket a tőzsdén való megjelenésre. Emellett korábban felvetődött a "tőzsdét a tőzsdére" gondolat is, azaz hogy magának a BÉT-nek a részvényeit is be lehetne vezetni a tőzsdei forgalomba. Persze az is fontos kérdés, hogy kik is "tőzsdéznek", azaz kik fektetik pénzüket részvényekbe. A magyar vállalatok részvényeinek valamivel több, mint kétharmadát külföldi intézményi befektetők birtokolják. Ezzel szemben a magyar lakosság jelentős összegeket tart még a "párna alatt", nagyrészt ennek köszönhető, hogy a lakosság megtakarításainak csak 1-2 százaléka tőzsdei befektetés - míg egy fejlettebb megtakarítási szerkezettel rendelkező, nyugat-európai országban ez az arány eléri a 25 százalékot. Ezen a téren mindenképp kívánatos lenne az előrelépés. A tőzsdék szerepét, jövőjét nem csak országhatárokon belül érdemes vizsgálni. Amint azt megtudtuk, az elmúlt években a szinergiák keresése nyomán jelentős integrációs folyamat zajlott/zajlik az észak-amerikai illetve a nyugat-európai tőzsdék között. Ez a jelenség egyre erősebb Közép-Kelet-Európában is: nagy nyugati tőzsdetársaságok érdeklődnek például a román és a bolgár tőzsde felvásárlása iránt. Ugyanakkor ma már a világ szinte bármelyik tőzsdéjén forgó papírok elérhetők a befektetőknek, az országhatárok nem jelentenek akadályt a kereskedésben. Nem utolsó sorban ezen kihívások hatására vetődött fel egy lehetséges válaszként a bécsi, budapesti és varsói tőzsdék stratégiai szövetségének gondolata. A beszélgetés során még számos további érdekes kérdés vetődött fel, többek között hogy van-e értelme minden országban külön tőzsdének működnie, milyen termékinnovációk várhatók a BÉT-en és mi ezek szerepe, bevezethetők-e külföldi részvények a BÉT-re, stb. Mint azt láthatjuk, a BÉT előtt számos kihívás és megoldandó feladat áll. Azt, hogy mit hoz a jövő, még nehéz megjósolni. Jelenleg egy külső tanácsadó cég dolgozik a lehetséges stratégia kidolgozásán. Várjuk a fejleményeket... Hives Zsolt + Bárdi Barnabás

TT 2007 - Miért nem lett jó a Bachelor-képzés? Kerekasztal-beszélgetés

Szombat délután ,,Miért nem lett jó a magyar bachelor-képzés?" címmel kerekasztal-beszélgetésre került sor a Téli Táborban. A beszélgetés résztvevői Wessely Anna (ELTE TÁTK Szociológia Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens) és Bartók István (BCE Gazdálkodástudományi Kar, oktatási dékánhelyettes) voltak, a moderátor pedig Izsó Ákos, a SzISz jelenlegi tagja volt. A beszélgetés a következő kérdéssel indult: mennyire van relevanciája napjainkban a gyorsan elévülő lexikális tudásnak, nem hatékonyabb-e ha a készségek elsajátítására helyezi a hangsúlyt az oktatási rendszer? Wessely Anna szerint mindkettőre szükség van, hiszen a készségek megfelelő alkalmazásához elengedhetetlen a lexikális tudás is. A diploma napjainkban azt mutatja, hogy az illető képes bármit gyorsan elsajátítani, alkalmas az egész életen át tartó tanulásra. Amerikában például a diákok kevés tudással kerülnek be az egyetemekre, és a képzés során nagy hangsúlyt helyeznek a készségek megfelelő elsajátítására. A hallgatóknak általában minden szakon meg kell ismerkedniük egy másik tudományterület egy-két tantárgyával. A cél az, hogy képesek legyenek bármilyen anyagot jól feldolgozni, az ismereteket rendszerezni, kérdéseket, kritikát megfogalmazni, esszét írni. A hallgatóknak azonban hiányosabbak az általános műveltségbeli ismereteik. Bartók István úgy vélte, hogy az egyetemi oktatás első éveiben a szakmai ismeretek megalapozására van lehetőség. A módszertani alapozás olyan absztrakt problémákkal való foglalkozásra nyújt lehetőség, amelyre a későbbiek során kevesebb idő jut. A módszertani tárgyak egyfajta "száraz edzésnek" tekinthetők, - vélte Bartók- és ebben jó volt a korábbi egyetemi rendszer. Wessely Anna hozzátette, hogy az emberek 20-25 éves koruk között tudják a legtöbb adatot, információt megjegyezni, ezt a tényt sem hanyagolhatja el az egyetemi képzés. Moderátorunk ezután azt a kérdést vetette fel, hogy milyen irányban mozdultunk el az eddigi képzési rendszertől. Bartók István bevezetésül elmondta, hogy az ENSZ kezdeményezte a tudás világának átláthatóbbá tételét, vagyis a tudományágak, szakmák megfelelő rendszerezését és az alapképzési szakok számának csökkentését. Az Európai Felsőoktatási Térség egyik törekvése a hallgatók, a későbbi munkavállalók mobilitásának növelése, amihez átláthatóvá kell tenni a képzéseket, a tudásszinteket. Ezt a célt szolgálja a Bolognai Folyamat. A korábbi oktatási rendszerben a főiskolákon gyakorlati képzés folyt, míg az egyetemeken az alapozó tárgyak elsajátítása során egyfajta eszközrendszert szereztek a hallgatók a világ megismeréséhez, ezután elvégeztek egy szakirányt, majd később a munkahelyükön sajátították el a szükséges specifikus gyakorlati ismereteket. Ez a rendszer most átstrukturálódott: az alapképzés során gyakorlati ismeretek átadása és tudományos irányba történő felkészítés is zajlik, de három és fél évbe nem lehet mindent belezsúfolni. Az alapszakok számának csökkentése nem minden esetben történt meg, például a Corvinus Gazdálkodástudományi karán eddig 1 szak létezett, most már 9 szakon folyik az alapképzés. Ez azzal magyarázható, hogy a korábbi rendszerben szinte minden oktatási intézmény indított gazdálkodási szakot az intézmények nagyobb szabadsága és a hatóságok engedékenysége miatt. A több mint 100 helyen történő felsőfokú gazdálkodási képzési szakok között a főiskolák számbeli fölényben voltak, így előnyt élveztek a bachelor szakok kidolgozása során. Ezért az alapképzési szakok száma megsokszorozódott, hiszen minden főiskola a saját specializációját akarja tanítani.Wessely Anna szerint az történt, hogy a káposztatermelés reformját a kecskékre bízták, vagyis az egyetemek feladata lett a képzési rendszer átalakítása. Az egyetemi oktatók célja, hogy állásuk megmaradjon, így sok estben a korábbi tárgyak kreatív átcsoportosítása történt a reform során. Wessely szerint fontos kérdés, hogy a munkaerőpiac hogyan fog reagálni az új rendszerre. A bachelor szak alacsonyabb szintű szakképesítést nyújt az egyetemi szakokkal szemben. Pár év múlva egyszerre jelennek meg a munkaerőpiacon a bachelor ill. az egyetemi szakot végzettek, és a munkaadók lehet, hogy a bachelor szakot végzett, olcsóbb munkaerőnek számító jelentkezőket fogják választani. Bartók István szerint is nagy a bizonytalanság az egész rendszerben, egyfajta ,,érdekes társadalmi kísérlet" zajlik egész Európában. A munkaerőpiac, a tanárok, a diákok se tudják, hogy mit kezdjenek az átalakítással. Az oktatási rendszer reformjának van pár éves kifutási ideje, ami után jobban tudjuk majd értékelni a változásokat. A munkaerőpiac rendszeralakító befolyását firtató kérdést illetően mindketten úgy vélték, hogy az nem játszott meghatározó szerepet a rendszer kialakításában. Hiszen nem tudhatják a cégek sem tökéletesen felmérni a munkaerőpiac későbbi igényeit, nem tudhatják melyik iparág hogyan fog fejlődni, ezért nem jó a piachoz történő túlságosan nagy igazodás sem.A beszélgetés résztvevői szerint az oktatási rendszerben problémát jelent az, hogy a tömegképzés során nem sajátíthatók el megfelelően fontos készségek, mert ehhez legfeljebb 25 fős csoportokra lenne szükség, de az egyetemek személyi állomány nincs hozzászabva ennek megvalósításához. Wessely Anna úgy vélte, hogy az is problémát jelent, hogy a jelenlegi kreditrendszer miatt magas az óraszám, ami szétforgácsolódáshoz vezet. Az angolszász rendszerben például legfeljebb 2 szemináriumot lehet felvenni. Véleménye szerint a hallgatóknak kevesebb dolgot kellene végezni, de ezeket intenzívebben. Az a tény, hogy miért nem sikerült eddig óraszámcsökkentést elérni, ha az oktatók szerint ez indokolt lenne, azzal magyarázható, hogy a minisztériumi döntéshozatali folyamat egy többszereplős játék, rengeteg intézmény vesz benne részt, és sokszor nem a konszenzusra való törekvés érvényesül, hanem az a kérdés, hogy ki üti ki a másikat. A Bolognai Folyamat bevezetéséről és a felsőoktatási intézmények gazdasági irányításának tervezett reformjáról például egyszerre döntöttek, így az egyetemek bizonyos dolgokat "beáldoztak" a tartalmi oldalon a szervezeti reformban elért engedmények érdekében.A beszélgetés résztvevői szerint az átalakulás azonban nem annyira drámai, hiszen ugyanazok maradtak az oktatók, mint akik korábban tanítottak, persze törekedni kell a rendszer jobb működtetésére. A másik oldalon viszont a hallgatók hozzáállása is változhatna, többet kellene követelniük mind maguktól, mind az egyetemtől. Urbán Anikó

TT 2007 - Művelt alkoholisták lettünk! - avagy borkóstoló Gál2 Petivel

Adott nagyjából hatvan potenciális, első éves, végzős, netán immár hatodik SZISZ-es évét taposó szakkollégista. Az évek során felhalmozott tudás éppúgy megkérdőjelezhetetlen, mint a különböző gabonafajtákból, gyümölcsökből erjesztéses eljárással készült italok iránti szimpátia. Következik-e a fentiekből, hogy a Széchenyisek művelt alkoholisták? A válasz: Nem! A Gál2 Peti által szervezett borkóstoló résztvevői viszont ezt elmondhatják magukról! Aki pedig kimaradt a TT első estéjének e programjából, vagy csak fel szeretné frissíteni emlékeit, íme egy elméleti összefoglaló, megspékelve 1-2 "SZISZ-es életérzést" átadó jelenettel. Fogyasszátok egészséggel! A bor szőlőből készülő alkoholtartalmú ital, amely a szőlőszemekből kipréselt must alkoholos erjedésével készül. Ezt persze mindenki tudja. De vajon mi adja a borok eredetiségét? Nyilván számít a szőlő fajtája, az évjárat (napsütés, csapadék), a technológia, a legfontosabb dolog mégis a termőhely, más szóval terroir. Főleg nekünk, magyaroknak, akik mostanában állandóan a versenyképesség növeléséről beszélünk. Hiszen az újvilági termelők a "megfelelő minőségű" és "jól tuningolt" italaikkal elárasztják a bor világpiacát. Miközben Gál2 Peti a borpiacról mesélt, a háttérben egyre türelmetlenebbül várták felkonferálásukat a Balaton borrégió fehér borai. Vagy csak én voltam türelmetlen? Mindenesetre várnunk kellett, hiszen a poharat sem lehet akárhogy megfogni! Ha az öblös részt szorongatjuk, felmelegítjük vele a bort, ráadásul nyomot hagyunk a pohár felületén, ami a korona vizsgálatánál még problémaforrás lehet. Erről azonban később! A lényeg: egy művelt borfogyasztó a pohár talpát vagy a szárát részesíti előnyben!Hogy elméleti tudásunkat a gyakorlatban is kamatoztassuk, illetve, hogy a borok megjelenéséről, illatáról és ízéről is beható ismereteket szerezzünk, poharaink öblös részébe Losonc Kriszta és Hives Zsolti a Feindl borház 2005-ös évjáratú Olaszrizlingjét töltötte. Először megvizsgáltuk eme nedű megjelenését (mindig ezzel kezdjük!). Ide tartozik a bor tisztasága (tiszta/zavaros), színének intenzitása (halvány/közepes/mély) és árnyalata (citromsárga/arany/borostyán/narancs). Az illat megítéléséhez megforgattuk (~lögyböltük) a bort a pohárban (ezért is szükséges a szűkülő szájú pohár). Lögyböljük bátran, hiszen a levegővel való fokozott érintkezés hatására az illatanyagok jobban felszabadulnak! Ezután megvizsgáltuk az illat állapotát (tiszta/zavaros), intenzitását (gyenge/közepes/erős) és karakterét (gyümölcsös/virág/fűszeres). És végül az íz. Itt a tisztaságra, testességre, karakterre, hosszra, édességre és a bor lelkét adó savra koncentráljunk A tanulmányozáshoz elég egy korty a szájban, melyet körüljáratunk a szájüregben. Szinte meg kell rágni! És hogy mit jelent például a bor édessége? Mitől lesz egy bor száraz, félszáraz, félédes vagy édes? Nos, ez csak a bor maradékcukor-tartalmától függ! Száraz a bor pl. akkor, ha kevesebb mint 4g cukrot tartalmaz literenként. Ráadásul a cukortartalom és az alkoholtartalom között is van kapcsolat. Az erjedési folyamat során az élesztő gombák cukorral táplálkoznak. A táplálkozási folyamat során ürülék (alkohol) keletkezik, melyet nehezen tűrnek élesztőink. A kérdés csak az, hogy a csökkenő mennyiségű cukorból és a növekvő mennyiségű ürülékből álló közegben meddig bírják az élesztők. A fentiek alapján már mindenki el tudja mondani, nemcsak szubjektíven, hanem objektíven is, hogy milyen a fogyasztott bor. A műveltség eléréséhez máris sokat tettünk, de azért azt is illik tudni, mint például: milyen a bor mint befektetés, vagy mennyi évet élt a legidősebb bor. A válasz: 421 év (de azt is tegyük hozzá, hogy 3mp alatt szétesett).(Érdekes perspektívába helyezte az előadást a kóstolt borok mint nők tanulmányozása. Ennek megfelelően pedofilkodtunk egy 2005-ös Laposa Szent György-hegyi Olaszrizlinggel, volt szerencsénk a Jásdi pincészet 2004-es évjáratú Siralmovágójához is, aminek (vagy akinek?) óránként változik az íze (vagyis kettesben is tartalmas estét lehet vele eltölteni), és belementünk egy egyéjszakás kalandba is.) Ezek után pedig mi más következett volna, mint hajnalig tartó SZISZ-es buli. Természetesen kizárólag művelt alkoholisták részvételével. Terjéki Péter

TT 2007 - Politikai intézmények és társadalmi bizalom - kerekasztal-beszélgetés

Az idei Téli Tábor során megrendezésre kerülő politikai kerekasztal a politikai intézményekbe vetett bizalom mértékében bekövetkezett romlást taglalta. A beszélgetésen Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója és Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet munkatársa vett részt. A beszélgetést a Széchenyi Szakkollégium politológus hallgatója, Szablics János moderálta. A bizalmi válság fogalma nem egyes választott képviselőkre, hanem a politikai intézmények összességére értendő. A legmagasabb bizalmi indexszel rendelkezők is csupán a választópolgárok felének támogatását élvezik. A beszélgetés történetesen egybeesett az emlékezetes Kossuth téri kordonbontással, moderátorunk erről kérdezte a részvevőket. Felmerült a kérdés, hogy vajon polgári engedetlenségről vagy jogellenes cselekményről beszélhetünk? Kinek használhat és kinek árthat az akció? Závecz Tibor szerint nem a kordonbontás jogszerűségét, hanem inkább annak társadalmi támogatásának kérdését kellene körüljárnunk. A politikusoktól szokatlan megnyilvánulás aktuál-politikai következményei akkor még kérdésesek voltak, annyi azonban bizonyos, hogy a bizalmi válság elmélyült és nehezen vagy egyáltalán nem orvosolható jelenség. Majtényi László úgy véli, hogy a kordonbontás jelensége jogi megközelítésből ragadható meg. Polgári engedetlenségnek tekinthető minden, erkölcsi meggyőződésből elkövetett törvénysértés, ilyen volt például a vietnami háború idején a katonai behívók tömeges elégetése. Az országgyűlési képviselőknek azonban "nem műfaja" a polgári engedetlenkedés. Majtényi a kordonbontást mint a politikai osztály züllésének markáns példáját értelmezi. A bizalmi válság megszületéséhez hosszú út vezetett. Závecz Tibor szerint a magyar választók lelki alkatára alapvetően a békés, konszenzuson alapuló megoldás preferálása a jellemző. A választókat egyre jobban megosztó, a politikai élettől eddig szokatlan politikai cselekvés azonban egyre rontotta a közszereplőkbe vetett bizalmat. A politikai paletta mérsékelt szereplői még a radikálisoktól is szokatlan akciókra ragadtatták el magukat. Sőt, a szeptemberi zavargások is a bizalomvesztés elmélyültségére utalnak. Az értelmezés alapján a válságot a politikai kultúra bomlása okozza. Túlzott következtetésekre azonban mégsem ragadtathatjuk el magunkat. A politikai kultúra megváltozása valóban sarkalatos pont lehet, de sokkal fontosabb a gazdaság szerepe mint a kulturális aspektusé. Felmérések szerint az átlag magyar választó a demokráciát még mindig a jóléttel hozza összefüggésbe. Miért is ne szorítkozhatnánk Horn Gyula felfogására, miszerint az emberek a demokrácia milyenségét a gázártámogatás nagyságából ítélik meg? Az embereket mindig is a "hasuk érdekli legjobban", de bizonyos korlátok között. Majtényi László a rendszerváltozás felemásságát tartja a bizalomvesztés kulcsának. A rendszerváltozás intézményi reform nem teljesedhetett ki, mert hiányzott a kulturális megújulás. A struktúra megváltozott, azonban a kulturális alapok változatlanok maradtak. Závecz Tibor egy találó hasonlattal világította meg a gondolatot. A Kádár-rendszer hosszú, nyugodt házasság volt, azonban az "öregecskedő" feleséget lecseréltük egy fiatal szőkére. A mostani problémák azért merültek fel, mert kiderült, hogy az új asszony nem csak főzni nem tud, de még házsártosabb az előzőnél. A struktúra változott, de az új asszony még mindig ugyanúgy gondolkodik, mint a régi. Majtényi László a megjegyzést annyiban pontosította, hogy a régi asszonyt nem elhagytuk, hanem "meghalt, feldobta a pacskert. Az újat pedig szerettük. Úgy kezdődött, mint egy jó házasság, de a bizalom apadt." A bizalomvesztés jelenségét ragadták meg Závecz Tibor mérései. Vizsgálatai szerint intézményi megítélésben ciklikus trend figyelhető meg: az új kormány megválasztásakor az intézmények megítélése javul, majd a ciklus végére jelentős mértékben degradálódik. A ciklikusság mellett trendszerű csökkenés is megjelenik. A trend negatív meredeksége a közelmúltban számottevően csökkent: 2005 óta a politikai intézmények megítélése csaknem annyit romlott mint az 1990 és 2005 közötti időszakban. A felmérések szerint még az apolitikus intézmények bizalmi indexe is jelentősen esett. A hanyatló tendencia oka Závecz Tibor értelmezésében semmiképpen sem az intézmények teljesítményében keresendő. Az Alkotmánybíróság, a köztársasági elnök megítélése sokkal inkább azért esett, mert "nem látszottak eléggé", közélet szereplői túlságosan dominánssá váltak. Az adott intézményt már nem a funkciójával, hanem a hivatalt betöltő személlyel azonosították, az egyre radikálisabb politikát folytató szereplők pedig magukkal húzták az intézményeket. Majtényi László Bibó István szavait idézve megjegyezte, hogy "ez a személyes tekintélyekhez szokott ország". Nem meglepő, hogy a politikai aktorok lenyomata megjelenik az intézményeken. Az intézményi megítélés romlása pedig a közszereplők minőségében ragadható meg. Az 1848-as politikusok tablóját össze sem hasonlíthatjuk a mai közszereplők arcképcsarnokával. A beszélgetés során kitértünk egy tipikusan politikától távol maradó szereplőre, a köztársasági elnök intézményére. A köztársasági elnök megítélésnek romlására bizonyos értelemben a személyi kérdésben rejlik a válasz. Závecz Tibor szerint Göncz Árpád ideáltipikus köztársasági elnökké vált. A közvélemény a gönczi sémától való eltérés alapján ítéli meg a köztársasági elnök intézményét. Mádl Ferenc még megpróbált megfelelni a megszokott köztársasági elnök-képnek, csak nem sikerült neki. Utódjának, Sólyom Lászlónak más elképzelése van az adott intézményről, nem tud és nem is akar megfelelni a gönczi képnek. Majtényi László a szerepek fontosságát emeli ki. Göncz Árpád rátalált a "nemzet nagypapájának" szerepére. Köztársasági elnökként egy volt közülünk, olyan, akihez "átmennék a szomszédba őrölt borsot kérni". Mádl Ferenc ellátta ugyan a feladatát, de az emberek számára távoli maradt. Sólyom László pedig az eddigiektől gyökeresen eltérő köztársasági elnök-kép követése mellett néhány általános rosszallást kiváltó megnyilvánulásával is tovább rontotta az intézmény megítélését. A beszélgetést hirtelen megszakította egy kósza SMS, miszerint el kell indulnunk vacsorázni. A beszélgetőpartnerek olyannyira belemelegedtek a bizalomvesztés kérdésébe, hogy majdnem kihűlt a vacsoránk. A kerekasztal rávilágított a magyar politikai életben beállt válságjelenségre, új értelmezési keretbe helyezve a közelmúlt eseményeit. Véleményem szerint a Téli Tábor egyik legérdekfeszítőbb előadásán vehettek részt az érdeklődő szakkollégák és szakkolleginák. Kotek Peti

ŐSZH 2004

Túl vagyunk a 2004. évi - lassan már hagyományosan Tatán megrendezésre kerülő - Őszi Szakmai Hétvégén.

A Szakmai Hétvége a korábbi őszi Széchenyis Napból nőtte ki mára magát a szakkollégium szakmai munkájának őszi csúcstalálkozójává.
A péntek délutántól vasárnap délig tartó rendezvény Kertesi Gábor - a BKÁE Mikroökonómia tanszékének előző vezetője - Szegregáció az iskolában című előadásával kezdődött, majd az előadás utáni vitát és a vacsorát követően eleinte szolidabb, majd az éjszaka előrehaladtával egyre szilajabb mulatozássá "fajult".

A szombati nap folyamán a szakkollegáknak 4 párhuzamos szekcióban nyílt lehetőségük egy-egy érdekesebb téma boncolgatására, megvitatására; Vörös Miklós a fogyasztás kultúrájáról vezetett le izgalmas workshopot, Horkay-Hörcher Ferenccel az Egyén-személy-szabadság közti kapcsolaton keresztül politikai filozófiai kérdéseket jártunk körül, s Gyarmati István Demokrácia-export szekciója mellett végzettünk, Szalai Ákos is témavezetést vállalt Vallások közgazdaságtani elemzése címmel.

Kora este hosszabb beszélgetést folytattunk le a Szakkollégium jövőjével kapcsolatban, válaszokat keresve mind a bolognai folyamat hatásaira, mind a szakmai rendszer és a finanszírozhatóság kérdéseire.

Szombatra végzettjeink is megérkeztek, tiszteletét tette Tatán a Bohus-Ábrahám és a Majzik-Sóstói-Hámori tengely valamint Felföldi Zoli is, akinek vezetésével este egy másfél órás daloskönyves nótázgatás is megvalósult.

Szombat éjfélkor végre felvillantak a 6 hónapja készülő Széchenyis-film első képkockái, melyet a majd' 60 fős tömeg elsöprő ovációval fogadott, majd a film megtekintése után a Szakkollégium Mezey Tamás producert "Arany Párna"-díjjal jutalmazta. Egy újabb fergeteges táncos-zenés estet követően vasárnapra maradt a kissé megkésett legjobb májusi beszámolók megmérettetése; a közönség ezen Borda Máté dolgozatát találta a legnívósabbnak.

Bízvást állítható, hogy az idei Szakmai Hétvége az eddigi legjobban sikerült a sorban, jövőre igencsak nehéz lesz felülmúlni minden szempontból.

KVG

ŐSZH 2005 - Demográfia szekciójának beszámolója

"A boldogságot találd meg// S csinálj sok-sok gyermeket..." /Anima Sound System/ "Kedves Gyermekeim! Azért gyűltünk itt ma össze, hogy tanúi lehessünk két fiatalnak aligha nevezhető házasságszédelgő frigyének. Andrea férjhezmenetelének oka harmincnégy évnyi szinglisége és szülőfaluja erős kontrollja, hogy ne csak az ágyban, hanem az oltár előtt is kimondja -engedjék meg, hogy a megszokott frázissal éljek- a boldogító igent. Tamás igazából nem is szeretett volna megházasodni korábbi rossz tapasztalatai és a még gyermekkorában rögzült gyenge apakép miatt, de valami túl sok csíkos terhességi tesztet dugtak az orra alá múlt héten, Andi pedig elvégre az édesanyjának is tetszik. No meg itt a kedvezményes lakáshitel házaspároknak, a hatszázezer azért mégiscsak hatszázezer. Néhány éves élettársi kapcsolat után még mindig szerelmesnek hiszik magukat, figyelmen kívül hagyva azt az anyagi és érzelmi függést, amit az attól való aggodalom ébresztett bennük, hogy úgyse találnak már jobbat. És valóban - a mai szép és ünnepélyes napon mindkettejük szilárd meggyőződése, hogy már úgyse találnak jobbat. A válást az egyház nem ismeri el, tehát a megjelentek előtt teljesen felesleges szót ejtenem az erről szóló aggasztó statisztikákról. Andrea, mondd kérlek utánam: ..." Nem minden házasulandó párnak van olyan balszerencséje, hogy eskető papjuk éppen most lépett ki a demográfia szekcióról a násznép elé s ráadásul önkényesen értelmezi az ott elhangzott objektív kijelentéseket. Ámde nézzük, miről is szólt a történet... A három fő témakör -melyekben a téma jellegéből kifolyólag számos átfedés található- a következő: a párkapcsolatok pluralizációja, gyermekvállalás és a nők kereső tevékenysége és anyasága közötti kapcsolat kérdése. Párkapcsolatok pluralizációján a házasság és az élettársi kapcsolatok dichotómiáját értjük. A velük kapcsolatos attitűdök országonként eltérőek. Lengyelország és Itália népessége egyértelműen házasságorientált, hazánkban bevett szokás az ún. próbaházasságok gyakorlata, míg az észak-európai országokra döntően az élettársi együttélési forma jellemző. Németországban pedig egyre többen vállalják az egyedülélést saját elhatározásból a nagyobb szabadság élvezetének reményében. A lakosság 30%-a egyáltalán nem akar gyereket. Általában elmondható, hogy a vallásosság hatással van a házasságkötések gyakoriságára. Egy kis falusi közösség nagy társadalmi kontroll jelentett a házasságok kikényszerítését illetően és a gazdasági kényszer is lényeges húzóerő volt, míg napjainkban nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az érzelmeknek. Magyarországon minden harmadik házasság válással végződik, melyek hatvan százalékát a nők kezdeményezik. Tipikus diagnózis: az asszony szeretetlenségre panaszkodik, míg férje döbbenten áll a válóperes ügyvéd előtt nem értvén miről is van szó. A férfiak általában kevésbé érzékelik a házasságon belüli konfliktusukat. További jellemző, hogy nagy általánosságban véve a férjek jobban össze tudják egyeztetni karikagyűrűjükkel a szeretőket, miközben az asszonyok legalizálni igyekeznek ezeket a kapcsolatokat. Bár hazánk a nemzetközi palettát tekintve rendkívül konzervatív értékrendet képvisel, egyre kevesebb házasság köttetik és az is egyre később. Egyedül az élettársi kapcsolatokat tekintve történt értékátalakulás, toleránsabbá vált a társadalom. Egyfajta indikátorként szolgálhat anyanyelvünk, melyből kikopott a "vadházasság" kifejezés. Az állami politika családtámogatási rendszere és a magunkkal hozott családi szocializációs minták is sokat nyomnak a latban. Miért választja sok pár az élettársi kapcsolatot? Számos ok adhat több-kevesebb magyarázatot: kisebb a felelősség, hiszen ez egy lazább kapcsolat, munkavállalásnál (a jogi és etikai szabályok ellenére) sok helyen előnyként könyvelik el, esetleg a pár az esküvőt a költségek fedezésére szükséges pénz megkeresése miatt tolja ki. A statisztikák szerint elenyésző azok száma, akik a "nem a papír fontos"-elv miatt döntenek az élettársi kapcsolat mellett. Nagyszámú azonban a szülők rossz házassága miatt az elkötelezettségtől ódzkodók csoportja. Hazánkban a romák között lényegesen elfogadottabb az élettársi viszony. Az együttélés után kötött házasságok körében több a válás. A jelenség indokára csak hipotézisünk van: a házassággal indítók többnyire egy egész életre szóló kapcsolat igényével határozzák el magukat, míg a legtöbb élettársi kapcsolatba beleszövődik az akármikori kilépés lehetősége. A 90-es években többnyire a gyermek érkezése a még nem házas együtt élő párok egybekelését jelentette. Ennek a gyakorlatnak mára már alábbhagyott a mechanizmus-szerűsége, minden harmadik magyar gyermek házasságon kívül születik. Paradoxon, hogy a családcentrikus országokban alacsony a termékenységi mutató. Egy nemzetközi vizsgálat során a megkérdezett magyarok csupán öt százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy lehet-e boldog az, akinek nincs gyereke. Ezzel szemben a hollandoknál 70%-os volt a helyeslők aránya. Továbbá hazánkban csak a megkérdezettek három százaléka vélte úgy, hogy a gyermekteleneknek jobb, mint a gyermekeseknek. Hazánkban a 24 éven aluliak 80%-a gyermektelen. A gyermekvállalási kedv a diplomások és a nyolc általánost végzettek körében a legmagasabb, azzal a lényeges különbséggel, hogy az előbbiek az esetek döntő többségében nem valósítják meg nagycsaládról szőtt álmaikat. A bizonytalanság -elsősorban a munkahely, a párkapcsolat bizonytalansága, majd a támogatási rendszer folyamatos változása- töri le a gyermekvállalási kedvet. A népességcsökkenés megállítása pedig -úgy tűnik- csak a születésszám serkentésével lehetséges. Családcentrikus, ugyanakkor társadalmi szinten nem családbarát a magyar nép. Az emberek viszonylag közömbösek a más gyerekével szemben. A felmérések szerint a svédek például sokkal inkább sajátjukként kezelik a környékbeli családok csemetéit. Bár a nők szerepe és helyzete sok tekintetben változásokon ment keresztül, a tradicionális családmodell (kereső férfi, a családi életet irányító nő) iránti vágy az 1970-es évekéihez képest csak nőtt. A szocialista rendszer nagyvonalú családtámogatásának (GYES, GYED) megnyirbálása az emberek állandóságba, biztonságba vetett hitét törte meg. Igaz, hazánkban nem történtek meg azok a rendszerváltásokat követő időkre jellemző drákói szigorítások, mint a környező országokban. Sokat lehetne segíteni a dolgozó anyákon a részfoglalkoztatás lehetőségeinek bővítésével, de a nyugat-európai követendő példa és a politikai életben való rendszeres hangoztatás ellenére lényegi lépés az ügyben nem történt. Nyugat-Európában elképzelhetetlen dolog állásinterjún megkérdezni egy hölgyet arról, hogy mikor szeretne gyereket vállalni. Magyarországon még napjainkban is akad arra példa, hogy gyermekes nőket nem vesznek vissza eredeti munkahelyükre vagy úgymond "lefokozzák" őket. Gyerek? Nem gyerek? Hány gyerek? Házasság? Élettársi kapcsolat? Szingli lét? Sajnos nincs kész receptünk a boldogságra, de ha rájön valaki, feltétlenül tegye közkinccsé! A házasságban élők átlagosan később halnak meg, mint az egyedülállóak. Azt, hogy szívesebben-e, senki se tudhatja. Tóth Zsófi

ŐSZH 2005 - Internetes közösségek szociológiája c. szekció beszámolója

Honnantól fogva nevezhetjük emberek halmazát közösségnek, és vajon létezik-e egyáltalán olyan, hogy internetes közösség? Miért csatlakoznak az emberek egy online közösséghez? Mire jó egy online közösség? Hogyan állít elő közjószágokat egy online közösség? Miért ismerkednek az emberek interneten keresztül? Mennyire tartósak ezek a kapcsolatok?

Első sorban ezekre a kérdésekre kerestük a választ Tatán, Lőrincz László irányításával.

A szekció első harmadában a közösség fogalmával ismerkedtünk meg, és arról beszélgettünk, hogy mikortól nevezhetünk egy társaságot közösségnek. Felvetődött az a kérdés, hogy szükséges-e a személyes találkozás ahhoz, hogy kötődés alakuljon ki az emberek között, és mennyire alaposan kell megismernünk egymást ahhoz, hogy közösségnek nevezhessenek minket. Durkheim definícióját követve - a közösség létezéséhez érzelmi kapcsolatok és közös normák kellenek - megállapítottuk, hogy az interneten keresztül is kialakulhatnak közösségek, mondjuk egy fórumon, ahol egy téma köré szerveződve beszélgetnek emberek az ország, vagy a világ különböző pontjairól. Ilyenkor mindenki elfogadja a topic normáit (pl.: nem illik "offolni", azaz nagyon eltérő témát felvetni, vagy ha mégis ezt tesz az ember, azt jelezni kell; nem illik csupa nagybetűvel írni, stb.). Minél többször folytatnak eszmecserét, annál több érzelmi kapcsolat alakul ki közöttük (egyik emberrel mindig egyetértenek, másikkal jókat vitatkoznak, harmadikat arrogánsnak találják, stb.) és elképzelhető, hogy más kommunikációs csatornákat (e-mail, msn) is igénybe vesznek, így egyre összetettebb kapcsolatháló alakul ki a közösségen belül.

Ezután arról volt szó, hogy az online közösségek milyen közjavakat biztosítanak számunkra. Az interneten keresztül sokkal egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb információkat beszerezni. Jó példa az interneten elérhető közjavakra a sztaki-féle szótár, a különböző linkgyűjtemények, a napkozi.hu-n található jegyzetek, de az állandóan javítgatott Linux-rendszer is. Mindez addig éri meg, amíg mindenki nyer rajta. Ha egy rendszerben túl sok a "potyautas", akik nem tesznek hozzá semmit, csak felhasználják a mások által feltöltött közjavakat, akkor túl nagy lesz a költség a feltöltők számára.

Végül, amikor már mind elfáradtunk, elővettük az internetes ismerkedés témáját, ami azonnal feldobta a társaságot. Megtudtuk, hogy a legtöbb embert felszabadítja az "arc nélküli" beszélgetés, és hogy ilyenkor sokkal ritkábbak az előítéletek. Egy felmérés során kiderült, hogy azokat, akiket interneten keresztül ismerünk meg, szimpatikusabbnak tartunk: 200 embert, akik nem ismerték egymást, párokra osztottak és véletlenszerűen eldöntötték, hogy 50 pár interneten keresztül, majd személyesen is beszélget egy-egy órán át, míg a másik 50 pár csak személyesen beszélget kétszer egy-egy órán keresztül. Azok a párok, akik először interneten beszéltek, átlagosan szimpatikusabbnak tartották egymást, mint azok, akik az első benyomást külső, mimika, hanghordozás alapján alakították ki.

De azt is megtudtuk, hogy ki milyen néven, hány évesnek és magát milyen neműnek kiadva csevegett egykor chaten, és hogy mennyit is hazudunk magunkról egy olyan személynek, akivel soha nem fogunk személyesen találkozni, és aki nem ellenőrizheti le szavainkat. <

Róbert Lina

ŐSZH 2005 - Nacionalizmus és nemzetkoncepciók c. szekció beszámolója

Őszi Szakmai Hétvége 2oo5.
Teljes valóságában létező dolog-e a nemzet, amely önálló entitással rendelkezik, akár egy mókus?

Mintegy 13-14 szakkollégista társammal döntöttünk úgy, hogy az idei Őszi Szakmai Hétvégén a "Nacionalizmus és nemzetkoncepciók" címmel meghirdetett szekcióban követelünk helyet magunknak (ez így értendő a szó szoros értelmében, hisz a társdemo szekció mellett ez a téma örvendett a legnagyobb népszerűségnek). A szekcióvezető (~moderátor) Zombory Máté (mellesleg az ELTE Phd. hallgatója) tett fel nekünk elgondolkoztató, olykor mosolyra-késztető kérdéseket (lásd fentebb:), ám a téma jellegéből adódóan végül úgy hagytuk el a tatai József Attila Kollégium egyik termét, hogy konkrét válaszokat nem kaptunk (nem is kaphattunk). A szakmai hétvége azonban mindenképp elérte célját: a vitatkozás, érvek/ellenérvek felsorakoztatása még sokáig folytatódott informális keretek között, egy - Martonosi Ádám által az égig magasztalt - "közeli" kocsmában, a Kucuban.

Máté a következő (nem feltétlenül szerencsés) kérdéssel indította az első szemináriumot: jó avagy rossz képződmény-e a nacionalizmus? Miután megállapítottuk, hogy magát ezt a fogalmat nem ilyen dimenzió mentén érdemes vizsgálni, rátértünk a nacionalizmus különböző szerzők alkotta megközelítéseire: az ún. modernisták az elitek és nacionalisták által konstruált absztrakciónak fogják fel a nemzetet, szembehelyezkedvén a primordialistákkal, kik szerint a nemzet, mint természetes, organikus és egyben belső esszenciával rendelkező képződmény öröktől fogva létezik, és gyökere a rokonságot, családi kapcsolatokat összetartó érzésben keresendő. Természetesen már maga a 'modernitás' fogalma is - komplex filozófiai, társadalomtörténeti fogalom lévén - nehezen meghatározható (nem véletlen, hogy az elmúlt év felvételi kérdőívében szerepelt egy "Miben áll a modernség?" kérdés:). Julcsi fölöttébb velős válaszát követően ("a modern az, ami előtt a premodern volt") vonásaink némiképp kisimultak, hisz jólesett egy kis kitérő a szövegek alapos elemzése közben. A modernisták mindenesetre a nemzet kialakulását történeti tényként aposztrofálták.

Rátértünk Herder nemzetkoncepciójára, magyaroknak nem sok jóval kecsegtető (bal)jóslatára, valamint kert-hasonlatára (melyet ápolni kell a kipusztulás elkerülése végett) is. Akárcsak a kertet, a nyelvet is gondozni kell, mely cselekedet a nemzet fennmaradását szolgálja, de ugyanakkor az anyanyelv és irodalom ápolása a kiteljesedés és boldogság utáni vágyat is kielégíti. Immár egy karnyújtásnyira voltunk a kultúrnemzeti és - az elsősorban a francia Erenest Renant-tól elinduló - államnemzeti nemzetkoncepció elhatárolásától. Természetesen ezek empirikusan nem létező, nem Max Weber-i értelemben vett ideáltípusok; a kérdés inkább az, hogy az állam/kultúrnemzeti tényezők mennyire teljesülnek egy adott nemzetben. Szóbakerültek a nemzet és állam közötti különbségtétel folytán az államnélküli nemzetek (stateless nation) és nemzetnélküli államok: például milyen kontextusban beszélhetünk svájci, belga vagy amerikai nemzetről? Vatikán helyzetének körülírására Lázár Gábor adott egy elgondolkodtató alternatívát: Vatikán önmagát Isten világon megjelenő földi helytartójának tekinti, így némiképp irrelevánsnak tűnik "vatikáni nemzet"-ről és "vatikáni állam"-ról beszélni. (Persze ez azt a kérdést is felveti, hogy egy nemzet/állam megítélésében és/vagy elfogadásában melyik megközelítés a számottevőbb: külső országok általi, avagy az öndefiniálás?) A nacionalisták mindenesetre egy állam-egy kultúra elvét hirdetve egységben kezelik az előbbi kategóriákat.

Mégis mit jelent a nemzethez való tartozás? A nemzet teremti a nacionalizmust, avagy a nacionalizmus a nemzetet? Ez az utóbbi - 'mi volt előbb? a tyúk vagy a tojás?'-típusú - kérdés foglalkoztatott minket egy darabig. Lázár Gábor szerint már maga a nacionalizmus szó nyelvtörténeti eredetéből következik az előbbi megközelítés. Majd áttértünk ilyesfajta kérdésekre, mint: mennyiben tekinthető nacionalizmusnak egy ókori (tegyük fel: athéniak-perzsák közötti) szembenállás? Azt rögtön leszögeztük, hogy ha élesnek nem is nevezhető, mégis jelentős határvonal húzódik meg a más nemzetek elleni agresszió és a honvédő háborúk között. A honvédelem önérdek - a hon pedig ebben az értelemben az államhatárok közé suvasztódik. De akkor mi a helyzet a kettős kötődésűekkel - pl. kettős állampolgárokkal? A nacionalizmus ezt a kérdést nem kezeli - hívta fel Máté a figyelmünket. Inkább azt a kérdést feszegette, hogy ha elfogadjuk a modernisták nacionalizmuskoncepcióját, miszerint a nemzet konstrukció terméke, hogyan képesek emberek egy konstrukcióért az életüket áldozni? A válasz talán abból ered, hogy az egyén számára a haza ennél sokkal többet jelent: kis házát, egzisztenciáját, családját, környezetét, illetve tisztában bizonyos társadalmi elvárásokkal, normákkal. Julcsi vetette fel, hogy az általános és középiskolai történelem-oktatásból is következik, hogy a háborúknak ekkora jelentőséget tulajdonítunk: a történelem-tanítás politikatörténeti, eszmetörténeti, gazdaságtörténeti és társadalomtörténeti alternatívái közül a legelső a domináns.

Miután megvitattuk a közoktatás fontosságát, elővettük Gellner mezőgazdasági és ipari minitársadalom-modelljét, hogy a közös nyelv, közös (szak)tudás, közös (~szabványosított) szimbólumrendszer előnyeiről és hátrányairól vitatkozzunk. Gellner 'A nacionalizmus és a komplex társadalmak kétféle kohéziós formája" című cikkében az egyéneket nemzetté összekovácsoló tényezők közül a tagok névtelenségét ("A nemzet az emberek olyan nagy közössége, amellyel a tagok anélkül azonosulnak, hogy ismernék a többi tagot és e közösség alcsoportjaival bármilyen módon azonosulnának.") és amnéziáját emeli ki, majd felvázol két ellentétes, eltérő típusú társadalmi modellt.

Az első egy nagyrészt paraszti/szervilis és a felettük uralkodó harcos/irányító rétegből álló stabil, komplex, a későbbiekben tradicionálisnak nevezett társadalom, melyben a kommunikációs csatornák kézbentartásának kizárólagos jogát élvezve az utóbbi réteg dominál, kiegészítve a rituális szolgáltatást nyújtó és az írásbeliséget monopolizáló egyházi hierarchiával. Az általa használt nyelv teljes mértékben eltér bármely dialektustól, azonban ez megtartja a társadalmi stabilitást azáltal, hogy nincsenek nyelvi és kulturális homogenitásra törekvő tényezők, hiszen a 'be nem avatottak' elfogadják ezt a számukra semmilyen hátránnyal nem járó helyzetet.

A második típusú hatékonyabb technológiával és fejlettebb munkamegosztással rendelkező, gazdagodási lehetőségeket magában rejtő társadalomban központi szerepet játszik a társadalmi mobilitást előfeltételező innováció, mely magas iskolázottsági szintet és a kulturális homogenitás meglétét igényli. "Modern környezetben az embernek a kultúra a legértékesebb tulajdona", s egyben "foglalkoztathatóságának, világának és morális állampolgári mivoltának a határai is". Gellner ez utóbbi modellel mutatja be a modern társadalmat, így egy nézőpontból szemlélve választ kaptunk korábban feltett "Miben áll a modernség?" című kérdésünkre.

Gellner rávilágít egy későbbi vitánkat meghatározó ellentétre: a tudatos szóhasználat ellentétben áll az Isteni imádattal, ahogy ezt a tradicionális társadalomban az egyházi nyelv teljes privilegizáltsága is mutatja. Nem véletlen, hogy a Korán lefordíthatatlan, és ugyanakkor, hogy a kapitalizmus logikáján terjeszkedő protestantizmus a piacra, a "szent nyelv"-et nem ismerők piacára apellált. Felvetődött a kérdés, hogy ebben a kontextusban akkor vallásként értelmezhető a nacionalizmus? Bár ezt gyorsan elvetettük, mégis érdekes párhuzam fedezhető fel egy Istennel közös, illetve egy nemzethez tartozó emberekkel közös nyelv kialakítására, a jelrendszer homogenizálására való törekvés között.
A későbbiekben még rátértünk arra a kérdésre, hogy a magyar identitás vizsgálata milyen módon lehetséges, ennek kapcsán pedig érdekes vitát folytattunk az "európai" szó jelentéstartalmáról - bár igaz, hogy nem tudtuk meghatározni, hiszen legfeljebb nemzetkarakterológiai vizsgálódásokat vehettünk volna alapul, ám azok a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetők sem tudományosnak, sem értékelhetőnek. Végül beszélgettünk az önmagát a haza oltárán feláldozó ismeretlen katona sírjának jelentőségéről, ám rövidesen azon kaptuk magukat, hogy immáron vége a harmadik szemináriumnak, ezzel együtt a szekciónak is (persze ki tudja, lehet, hogy csak én untam meg a jegyzetelést?...). Mindenesetre mentünk vacsizni, aztán Kucuzni, majd bulizni, fejünkben még egy rakás kérdéssel és azzal a tudattal, hogy intelligens módon tudtunk vitatkozni egy kvázi tabutémáról. Merthogy a nacionalizmus még mindig nagyon érzékeny terület. Pedig ennek egyáltalán nem kellene így lennie

Molnár Tímea Laura

 

az olvasmányok, melyek alapján beszélgetésünk zajlott (érdeklődők számára!):
Ernest Gellner: A nacionalizmus és a komplex társadalmak kétféle kohéziós formája. In: Bretter Zoltán ; Deák Ágnes (szerk.): Eszmék a politikában: a nacionalizmus. Tanulmány, Pécs, 1995. 188-213.
Benedict Anderson: Képzelt közösségek: megjegyzések a nacionalizmus eredetéről és terjedelméről. JANUS, 1989 tél, 3-13;
és
Uő: Képzelt közösségek. In: Nacionalizmuselméletek. Szerk.: Kántor Zoltán, Rejtjel, 2004. 79-109.
Anthony D. Smith: Kiválasztott népek: miért maradnak fenn egyes népcsoportok? In: Bretter Zoltán ; Deák Ágnes (szerk.): Eszmék a politikában: a nacionalizmus. Tanulmány, Pécs, 1995. 27-52.
vagy:
Anthony D. Smith: A nemzetek eredete. In: Nacionalizmuselméletek. Szerk.: Kántor Zoltán, Rejtjel, 2004. 204-229.
Rogers Brubaker: A nemzet mint intézményesült forma, gyakorlati kategória, esetleges esemény In: Nacionalizmuselméletek. Szerk.: Kántor Zoltán Rejtjel 387-397
és
Beszélő 2001 júl-aug-i számából, URL: http://www.c3.hu/scripta/beszelo/01/07_08/09brubaker.htm