Közgazdasági Nobel-díj 2011

A SZISZ ebben az évben is megrendezi hagyományos, az adott év közgazdasági Nobel-díjasait bemutató előadását.
Az idei közgazdasági Nobel-díjat
Thomas Sargent és
Christopher Sims kapta, akiknek munkássága megkerülhetetlen mérföldkő a közgazdaságtanban. Mindketten a makroökonómiával foglalkoznak, s a fontos összefüggéseken túl nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy létrejöjjön az a módszertani keret, amelyet a közgazdászok ma is használnak. A két díjazott munkássága nélkül nehéz lenne bármilyen mélyreható empirikus elemezést is készíteni, hiszen ők emelték az ökonometriai eszköztárat arra a szintre, hogy az a közgazdászok standard módszertanává váljon.
Közgazdászok számára feltétlenül érdekes és hasznos lesz a kerekasztal (nem csak mert bemutatja a két szakmai nagyság fő tudományos hozzájárulásait, hanem betekintést fog adni a kortárs makroökonómiai vitákba is), de bátorítanánk minden érdeklődésű/szakos hallgatót a részvételre, hiszen a látókörbővítés mindig fontos, és az előadás célja, hogy laikusok számára is a lehető legérthetőbb legyen.
A kerekasztal 2011.10. 26-án (szerda) 18:00-tól kerül megrendezésre, helye a C. épület X. előadó. A kerekasztal résztvevői:
Benczúr Péter - MNB, Kutatási vezető
Pete Péter - ELTE, Közgazdaságtudományi tanszék vezetője
Vincze János - BCE, Matematikai közgazdaságtan és gazdaságelemzés tanszék docense
Várunk szeretettel!