szakmaiság

Zsolti a Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület konferenciáján

Sziasztok!

Tagunk, Udvari Zsolt ma 11-től előad a Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület V. konferenciáján!

Az általánosított típusterekről fog beszélni (ami a társadalmi döntések elméletének tárgykörébe tartozó fogalom).

Hajrá Zsolti!

-via SzabóNóri

Nobel-díjas előadás 2011

Közgazdasági Nobel-díj 2011

 

A SZISZ ebben az évben is megrendezi hagyományos, az adott év közgazdasági Nobel-díjasait bemutató előadását.

Az idei közgazdasági Nobel-díjat Thomas Sargent és Christopher Sims kapta, akiknek munkássága megkerülhetetlen mérföldkő a közgazdaságtanban. Mindketten a makroökonómiával foglalkoznak, s a fontos összefüggéseken  túl nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy létrejöjjön az a módszertani keret, amelyet a közgazdászok ma is használnak. A két díjazott munkássága nélkül nehéz lenne bármilyen mélyreható empirikus elemezést is készíteni, hiszen ők emelték az ökonometriai eszköztárat arra a szintre, hogy az a közgazdászok standard módszertanává váljon.

Közgazdászok számára feltétlenül érdekes és hasznos lesz a kerekasztal (nem csak mert bemutatja a két szakmai nagyság fő tudományos hozzájárulásait, hanem betekintést fog adni a kortárs makroökonómiai vitákba is), de bátorítanánk minden érdeklődésű/szakos hallgatót a részvételre, hiszen a látókörbővítés mindig fontos, és az előadás célja, hogy laikusok számára is a lehető legérthetőbb legyen.
 
A kerekasztal 2011.10. 26-án (szerda) 18:00-tól kerül megrendezésre, helye a C. épület X. előadó. A kerekasztal résztvevői:
 

Benczúr Péter - MNB, Kutatási vezető

Pete Péter - ELTE, Közgazdaságtudományi tanszék vezetője

Vincze János - BCE, Matematikai közgazdaságtan és gazdaságelemzés tanszék docense


Várunk szeretettel!

Indul a XVII. PNYE

A mai napon Zozó hivatalosan is megnyitotta a XVII. Pénzügyi Nyári Egyetemet Keszthelyen! A szakmai programot reggel Fazakas Gergely alapító tagunk indítja.

 

PNYE a médiában:

"Az első héten dr. Száz János és a Budapesti Corvinus Egyetem oktatói, demonstrátorai segítségével vállalati pénzügyi ismereteiket bővítik, s intenzív szemináriumi foglalkozásokon ismerkednek meg az alapvető pénzügyi összefüggésekkel, a második szakaszban pedig egy többnapos bankszimulációs programon keresztül próbálhatják ki szakmai ..." (a teljes cikk a zalaihírlap.hu-n)

 

UPDATE: PNYE a TV-ben is! (sajnos beágyazni nem lehet) 

Sziszes OTDT Pro Scientia Aranyérem díjazottak

"Corvinus egyetemi hallgatók az OTDT Pro Scientia Aranyérem díjazottjai között

Tisztelt Egyetemi Polgárok Sziszesek!

Az OTDT által alapított Pro Scientia Aranyérmet 1989 óta kétévente 45-50 magyar fiatal kutató kapja meg, akik egyetemi pályafutásuk során tudományos munkájukkal (elsősorban az OTDK konferenciákon) kiemelkedőt alkotnak.

Idén a Budapesti Corvinus Egyetem 7 hallgatója is elnyerte a rangos díjat kiemelkedő teljesítményük elismeréseként, közöttük pedig két Sziszes:

Boda Zsófia (Társadalomtudományi Kar), és Vörös András (Társadalomtudományi Kar)"

Gratulálunk!

-via vigvaridorka

Minden egy Sziszes kurzussal kezdődött...

Tagunk, Vígvári Dorottya dr. Neulinger Ágnessel közösen jegyzett tanulmánya a kultúrafogyasztás aktuális kérdéseiről a Fogyasztóvédelmi Szemlében!

Amit pedig a munka előzményéről tudni kell: "minden egy sziszes kurzussal kezdődött" :)

"A kultúra és a kulturális fogyasztás több oldalról is megragadható. Cikkünkben bemutatjuk a kultúrafogyasztás jellemzői, illetve értelmezzük a tömeg- és a magaskultúra fogalmát. Peterson, 1992-ben megfogalmazott „kulturális mindenevőség” elmélete nyomán megvizsgáljuk, hogy a kultúrafogyasztás hogyan illeszkedik bele a társadalmi struktúrába. A cikk kitér azokra az okokra is, amelyek a kulturális fogyasztás megváltozásának hátterében állhatnak. Empirikus elemzésünkben bemutatjuk, hogy Magyarországon milyen változók mentén értelmezhető a fiatalok kultúrafogyasztása."

-via Zsuzsa

Nemzet és radikalizmus

"Új nacionalizmusok a globalizáció árnyékában? Ma még nehéz megmondani, milyen irányt vesz Európa belpolitikája a jóléti állam elbizonytalanodása és a multikulturális társadalmi eszmény kudarca után..."

Büszkén tudatjuk, hogy tagunk, Patkós Veronika írását is tartalmazza a Lánczi András szerkesztésében most megjelent Nemzet és radikalizmus című kötet!

Gratula, csak így tovább!

Egyetemi elismerés

A Közgazdaságtudományi Kar Professzori Testülete Szabó Kálmán-díjjal ismerte el igazgatónk, Mike Károly 2010/2011. tanévben nyújtott kiemelkedő oktatói, kutatói teljesítményét.

Gratulálunk!

-via DankóStefi

Tartalom átvétel